2024. május 12. - Pongrác

2-3 milliárddal "vágták meg" az egyházakat

Két-három milliárd forinttal kapnak jövőre kevesebbet az egyházak a költségvetésből a finanszírozási rendszer átmeneti felfüggesztése miatt - közölte a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kedden az MTI-vel.
2009. szeptember 29. kedd 21:16 - HírExtra
Bölcskei Gusztávot azt követően kereste meg az MTI, hogy a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet vezetői és Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben megbeszélést folytattak az őket érintő finanszírozási kérdésekről.

Bölcskei Gusztáv elmondta, eredetileg azért kezdeményeztek a találkozót a miniszterelnökkel, mert úgy érezték, hogy az elmúlt időszakban az érdemi egyeztetés és tárgyalás megfeneklett közöttük. Szerették volna megtudni azt is, hogy a kormány részéről ki az, akivel egyházi ügyekben egyeztetni tudnak.

Közölte, a kormányfő arról tájékoztatta őket, hogy erre a feladatra Kiss Péter minisztert jelölte ki. Hozzátette: megállapodtak abban is, hogy hat héten belül összeül az a bizottság, amely a hosszabb távú ügyekben hivatott egyeztetni.

A jövő évi költségvetést érintően egyetlen lényeges változtatás van: az szja (személyi jövedelemadó) 1 százalékos felajánlásának és a kiegészítésnek a mértéke - mondta.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly az Országgyűlés bevezette az úgynevezett 1+1-es modellt, amelynek lényege, hogy amennyit az egyházak számára az szja 1 százalékában felajánlanak, annyit tesz hozzá ehhez a költségvetés.

Mint mondta, ezt - tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre és a pénzszűkére - átmeneti időre felfüggeszti a kormány. A jövő évi támogatást úgy állapítják majd meg, hogy az állam kiegészíti az egyházaknak felajánlott egy százalékok összegét annyira, hogy az kitegye az összes befolyt egyszázalékos szja 0,5 százalékát.

Bölcskei Gusztáv becslése szerint a négy történelmi egyház így várhatóan két-három milliárd forinttal kap kevesebbet, mint idén.

Hozzátette: beletörődtek ugyan az átmeneti változtatásba, ám azért sem örülnek, mert úgy látják: "nagyon rossz üzenete van annak, hogy míg évről-évre nő az egyházak számára felajánlott összeg, addig a kiegészítés mértéke évről-évre csökken".

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI megkeresésére azt mondta: a történelmi egyházak vezetői az ország, illetve a nemzet iránti szolidaritásból fogadták el az eddigi finanszírozási rendszer egy évre szóló felfüggesztését.

Szollár Domokos kormányszóvivő az egyeztetést követően pedig azt mondta: úgy számol a kabinet, hogy 2011-től érdemi növekedés várható, s ez a felfüggesztés automatikusan eltűnik majd a rendszerből, és visszaáll az 1+1 százalékos megoldás.

A szóvivő elmondta azt is: az egyeztetés együttműködő, megoldást kereső volt, de nem volt jó hangulatú.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2009. szeptember 30. 14:13
Hogy-hogy az "egyházakat"?Azok is hozzájárulnak a GDP-hez? Eddig ezt nem tudtam!
sharapova2008
2009. szeptember 30. 14:13
Hogy-hogy az "egyházakat"?Azok is hozzájárulnak a GDP-hez? Eddig ezt nem tudtam!
aser
2009. szeptember 29. 21:54
Az egyházak sok állami feladatot is ellátnak(iskola,öregotthon,kórház).Ezért kapnak erre pénzt.Ha kevesebbet kapnak,miből fogják pótolni?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását