2024. június 17. - Laura, Alida

Családok találkozása fél évszázad után

Több mint fél évszázada szétszakított koreai családok tagjai találkoztak szombaton, újabb jeleként annak, hogy enyhül a feszültség a két Korea között.
2009. szeptember 26. szombat 18:06 - HírExtra
Kilencvenhét idős dél-koreai kapott lehetőséget arra, hogy most először személyesen láthassa az Észak-Koreában élő családtagjait, összesen mintegy 240 embert. A háromnapos találkozót a határ észak-koreai részén fekvő Kumgang-hegy üdülőhelyén tartják, ezt az üdülőt a dél-koreai Hyundai cég egyik leányvállalata működteti. Szeptember 29. és október 1. között pedig kilencvenkilenc észak-koreai látogathat át Dél-Koreába, hogy találkozzon rokonaival, összesen 449 hozzátartozójával.

A dél-koreai látogatók többsége már nagyon idős, nyolcan túl vannak a 90. életévükön, 52-en pedig a nyolcvanas éveikben járnak. Többen közülük gyermekeiket hagyták hátra északon, amikor 1951-ben, a koreai háború (1950-1953) idején elmenekültek délre. Azóta most először találkozhattak személyesen.

Becslések szerint mintegy 600 ezer dél-koreai állampolgárnak rekedtek a rokonai északon a koreai háború végén kötött 1953-as fegyverszünet után. A hétköznapi emberek sem postai úton, sem telefonon, sem interneten keresztül nem tarthatják a kapcsolatot a félszigetet kettészelő határ másik oldalán élőkkel.

Az egymástól elszakadt családtagok között kilenc évvel ezelőtt kezdtek először találkozókat tartani. Több mint 16 ezer koreai vett részt ezeken az összejöveteleken, mintegy 3200-an pedig videókapcsolat révén beszélhettek egymással. A családok átmeneti "újraegyesítését" Phenjan függesztette fel közel két évvel ezelőtt, miután Ri Mjong Bak dél-koreai elnök feltételekhez kötötte az északra irányuló gazdasági segélyek nyújtását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását