Kultúra

Elkelt a díj

A CineFest, azaz a miskolci Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja fődíját - a Pressburger Imre-díjat - a finn Thomas nyerte; Miika Soini játékfilmje az öregedésről fest képet.

A részletek kapcsán elmondta: a különdíj Mátyássy Ároné lett az Utolsó időkért, míg "A jövő reménysége"-díjat – illetve a diákzsűri díját is – Felméri Cecília kapta erotikus meséjéért, a Kakukkért.

A lengyel Złota Rybka lett a legjobb dokumentumfilm, az animációs blokk fődíját David Lopez Retamero, a nemzetközi kritikusi zsűri díját Duncan Jones (Moon), míg a daazo.com online közönségdíját Villányi Dániel (Skatulya) nyerte – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a CineFest életműdíját Sławomir Idziak lengyel operatőr, Krzysztof Kieslowski – és még számos nagy rendező – kongeniális alkotótársa kapta, aki mesterkurzust is tartott Miskolcon.

A filmmustra programjainak keretében nagyszabású konferencia részeként a város Oscar-díjas szülöttére, Emeric Pressburgerre emlékezett unokája, Kevin Macdonald, emellett érdekes workshopot rendeztek a húsz évvel ezelőtti rendszerváltást feldolgozó filmekről – foglalta össze az eseményeket a kommunikációs vezető.

Mint mondta, a Roma-kép programon a "fontos és kényes témát őszintén és komolyan elemezték a résztvevők", ezen kívül fókuszban voltak a nők is egy tematikus válogatás erejéig. Fellépett Harcsa Veronika, a Zagar és a Singas Project, a Dj-pultban pedig Pálfi György rendező állt.

Megjegyezte: a CineFest jó úton halad afelé, hogy Magyarország legjobb nemzetközi filmfesztiválja legyen. A rekordszámú fesztiválvendég, a nagyon erős versenyprogram, a minden eddiginél jobb nagyjátékfilmes mezőny, a sztárvendégek, a szakmai programok színvonala mind erre enged következtetni. A fesztivál ugyanakkor megőrizte barátságos karakterét: "itt jól elbeszélget egymással kritikus, rendező, színész és a néző egy-egy Jameson mellett" – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.