Bűnügy

Vesztegető cégvezetőket kapcsoltak le

Vesztegetéssel gyanúsít a rendőrség két férfit, akik egy gazdasági társaságtól egy szolgáltatási szerződés összegéből 20 százalékot kértek vissza.

Balogh Róbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vagyonvédelmi osztályának helyettes vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a múlt heti akció részleteit ismertetve elmondta: egy gabonaraktározással foglalkozó cég havi több millió forintért segédmunkásokat bérelt egy másik cégtől, de a szerződésben szerepelt összeg 20 százalékát kérte vissza zsebbe.

A cégvezetők között korábban már két alkalommal is megtörtént a tranzakció, legutóbb négymillió forint összegű szerződést kötöttek. Múlt pénteken, az újabb pénzösszeg (800 ezer forint) átadásakor egy XII. kerületi bevásárlóközpont előtti bankfióknál tetten érték a 40 éves vesztegetőt, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett. A rendőrök alig másfél órával később az I. kerületi Kosciuszkó Tádé utcában elfogták azt a 45 éves tatai férfit, aki vagyoni előnyt kért a munka biztosításáért, és a közelben lévő utcában várta az ügyvezető igazgató által adott pénz.

A gyanúsítottak ellen megindult az eljárás, szabadlábon védekezhetnek – mondta Balogh Róbert.

A bevásárlóközpontnál tartott akció közben egy 27 éves román állampolgárságú férfit is eljárás alá vontak, de a vesztegetési ügyben nem volt érintett, viszont ellene más ügyben nemzetközi elfogatóparancs volt hatályban, ezért őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – hangzott el.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.