2024. június 19. - Gyárfás

Kiegészítette feljelentését a Fidesz

Újabb hűtlen kezelési gyanú miatt feljelentés-kiegészítést tesz a Fidesz a nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. ügyében.
2009. szeptember 1. kedd 12:56 - HírExtra
A helyhatósági tulajdonban lévő társaság 2004-ben a Eastern-Gate Bt.-vel közötött szerződést pénzügyi elemzések készítésére, s a tíz évre szóló megállapodás 20 millió forint plusz áfa díját előre kifizette, de az elmúlt öt évben nem kapott egyetlen tanácsadói anyagot sem a pénzéért - állította a politikus.

Hozzátette: az Eastern-Gate Bt. "a jövőben nem is igen ad majd pénzügyi tanácsokat, mivel a gabona, dohány, vetőmag és takarmány nagykereskedelemmel foglalkozó cég ellen felszámolási eljárás van folyamatban".

Palicz György szerint még a héten benyújtják a feljelentés-kiegészítést a rendőrségen, amely már nyomoz hűtlen kezelés gyanújával a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél a Fidesz korábbi jelzése alapján.

A Fidesz július végén tett első feljelentése szerint a zrt. még 2005-ben szerződést kötött egy 52 milliós értékű konrollingrendszer elkészítésére a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Nyírinfo Kft.-vel. Előlegként 39 millió forintot utalt át a társaság, majd további 15 millió forintot fizetett a szoftver-fejlesztésért és a dolgozói betanításáért.

A párt szerint a szerződés teljesítése azonban nem történt meg, a szoftvert nem telepítették fel a gépekre, így nem is használhatták, s egyetlen dolgozót sem tanítottak be semmire.

A rendőrség az 52 milliós ügyben augusztusban indított nyomozást hűtlen kezelés gyanújával.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását