Exkluzív riport a helyszínről: Börtön előtti tüntetés a zsidó fiúért

Idén június 25-én már negyedik évébe fordult az elrabolt izraeli katona, Gilad Shalit és az őt szakadatlanul hazavárók drámai története. Dacára az eltelt több mint 1100 nap összes kétségbeesett próbálkozásának és kiábrándító csalódásának, az izraeli társadalom java még mindig ugyan azzal az elszántsággal és szenvedéllyel követeli Shalit-ot haza, mint három évvel ezelőtt, a lesújtó híreket követő első percekben.

A múlthét során, a feltehetőleg Gázában raboskodó fiatal katona 23-dik születésnapját ünneplő tömeges megmozdulások részeként, egy civil csoport tüntetést szervezett Izrael három legnagyobb büntetés-végrehajtó létesítményének bejárata elé.

A megmozdulás tulajdonképpeni célja, hogy a büntetésüket töltő Hámász tagok látogatására érkező palesztin hozzátartozókat az aktivisták hosszabb-rövidebb ideig feltartóztassák, ezzel tiltakozva Shalit fogva tartásának lehetetlen körülményei ellen.

Üzenet Gázába

A múlthét kedd kora reggelén Jeruzsálemből induló csoport, zászlókkal, sípokkal és dudákkal felszerelkezve vette az irányt Tel-Mond felé, a zsúfolásig megtelt autóbuszok utasai csak a Begin főút jeruzsálemi kivezetőjén tudták meg a rádióból, hogy a hatóságok a három börtön közül kettőnél különleges látogatási tilalmat rendeltek el, attól tartva, hogy a tüntetők valóságos csetepatéba keverednek a Hámászos rabok hozzátartozóival.

Egy pillanat töredékéig azt hittem, hogy az első leágazásnál a buszok dolgavégezetlenül visszafordulnak, ám az egyik készséges útitársam elmagyarázta, a szervezők azt gyanítják, hogy puszta hitetésről lehet szó csupán, amivel a szükségtelenül óvatoskodó börtönigazgatóság meg akarja akadályozni, hogy a Shalitért tüntető hangok egészen Gázáig is eljussanak.

Shalit rabságának több mint három éve alatt, a Hámász egyetlen családtagnak, izraeli szervnek, de még a Nemzetközi Vöröskereszt többszöri közbenjárási kísérletének ellenére sem engedélyezett látogatást senkinek.

A fiú állapotáról egyetlen digitális felvétel, és három levél nyújtott némi felvilágosítást, 2008 júniusa óta azonban egyetlen életjel sem érkezett felőle. A mostani megmozdulás, habár első hallásra talán kissé túlzottan radikálisnak és tapintatlannak tetszik, lényegében azt kívánja Shalit elrablóival megértetni, hogy az ellenségek között is elvárható kölcsönös emberiesség hiányát az izraeli közvélemény sem fogja korlátlan ideig eltűrni.

A Hámász „üdülőközpontja” elé érkező tüntetőket a szervezők rendőrkordon mögé kísérik, a börtön biztonsági személyzete a főbejáratot, három villogó járőrautó pedig a börtön bekötőútját fedezi.

@@
Tettre készen

Noha senki nem meri biztosra mondani, hogy a gázai látogatók külön buszai végül is be fognak-e futni vagy sem, a hangulat feszült, a hajnali hűvösben idáig is elhallatszik az autópályán meglóduló reggeli csúcs. Fél órán belül Gilad nagybátyja is megérkezik, a Shalit család képviselői ma az ország északi részén található Meggido, és a déli Shikmah börtönöknél szervezett megmozdulásokon is jelen lesznek.

A hangosbemondó egy fiatal lány kezébe kerül, aki csengőhangon zendít rá a ˝Boldog szülinapot˝-ra, melyet az első szavak után már az egész tömeg kiabálva énekel. Rövidesen rendőri erősítés érkezik, mivel az emberek kakofonikus síp és dudaszó kíséretében a főút mellé vonulnak. Míg a legtöbben csupán a tömött sorokban Tel-Aviv felé hömpölygő autósok támogatásáért lengetik az izraeli zászlókat, a tömegből néhányan már a forgalom teljes pályás lezárásán gondolkodnak.

Közülük a leghangosabb, egy ötven év körüli nő az araszolva haladó autók elé készül lépni, de a rendőrök még idejében visszafogják, az ő esetén kívül több letartóztatás a megmozdulás ideje alatt nem történt. Az újra a börtön elé vonuló tüntetők egy a rácsok mögül érkező rabomobilt vesznek körbe, a börtön biztonsági személyzetének csak heves lökdösődés útján sikerül megakadályozni a hivatalos jármű feltartóztatását.

Egy középkorú férfi könnyebb fejsérülést szenvedett, amikor a közbelépő rendőrök egy erőteljesebb taszítása miatt hanyatt vágódott a betonon. Közvetlenül a főbejárat előtt diákok gyülekeznek, akik a földre ülve akadályozzák meg egy méretes kamion behajtását, hozzájuk lépvén az egyikük elmondja, a plató új ágyneműkkel és matracokkal van telepakolva a fogvatartottak számára, mialatt Gilad „valahol a nyirkos gázai alagútrendszerek legmélyén élve eltemetve várja, hogy a szerettei végül majd teljesen elfelejtsék”.

„Bring him home!”

„Keményen dolgozunk és fizetjük az adót azért, hogy ezek a gyilkosok tévé, könyvek és újságok társaságában végig ülhessenek egy-két nyugodt évet” – mondja el egy felháborodott tüntető, aki egy perccel ezelőtt még a kordon túloldaláról ásványvizet osztogató rendőrökkel kiabált. „Ez nem börtön, ez egy hotel” – teszi hozzá, miután kérdésemre újra elmondja, a terroristáknak jobb dolga van itt a HaSharon-ban mint Gázában.

Délelőtt tíz után a vibráló hőség valószínűtlenül összekuszálja a tüntetők fölé tornyosuló börtönerőd dróthálós sziluettjét. A percek múlásával egyre bizonyosabbá válik, hogy a látogatás rendkívüli elhalasztása nem csupán hecc volt, hanem valódi óvintézkedés, ami utólag – az elmúlt néhány óra szenvedélyes kirohanásainak fényében – meglehetősen indokoltnak tetszik.

A tömeg egyre inkább a biztos távolban szemlélődő rendőrök és a jelenlegi kormányzat ellen hangolódik. Még nincs egy fél éve sem, hogy Ehud Olmert egyetlen biztató szó vagy ígéret nélkül volt kénytelen leköszönni a miniszterelnöki posztjáról, a felelősséget az új likudos kabinet asztalára borítva.

Több tüntető szerint a kérdés azóta is, lényegében érintetlenül hever ugyan azon a helyen, „ha történik is valami, az csak az állítólagos fogolycsere részleteivel való felesleges molyolás úgy, mint melyik, és összesen hány terroristát adjunk az elrabolt katonánkért” – mondja el kérdésemre egy alig két hete leszerelt fiatalember, mialatt a tömeg hangos kántálásba kezd: „Bibi (Netanyahu), ne felejtsd el Gilad-ot!”.

A reggel óta tartó szüntelen sípolás és dudálás délre teljesen elcsendesedik, hazafelé a buszon az emberek már a szerdai megmozdulásról beszélnek, holnap több száz embert várnak a Siratófalhoz, hogy Shalit tizedesért imádkozzanak. Megindító, hogy két tucat úti társam mennyire együtt érez Gilad családjának időtlenbe fordult szenvedéseivel, nyoma sincs rajtuk a fáradságnak vagy csalódásnak, a mai napot a legtöbbjük sikeresnek könyvelte el, abban bízva, hogy a hoppon maradt látogatókon keresztül Shalit megkapja a születésnapi üdvözleteket.

Képek: Tatai Gábor