Sport

Ki lesz a férfiak kézis kapitánya?

A tervek szerint kedden megválasztják a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát.

A legnagyobb esélyes a posztra Csoknyai István, az MKB Veszprém másodedzője. Mellette Kovács Péter volt válogatott játékos, a török szövetség jelenlegi szakmai igazgatója jöhet szóba.

Azóta nincs kapitánya a januári Európa-bajnokságra készülő csapatnak, hogy Hajdu János július 17-én bejelentette: inkább marad a szövetség szakmai igazgatója. Az először kiszemelt Mocsai Lajost, az MKB Veszprém trénerét klubja nem engedi el.

A 45 éves Csoknyai korábban válogatott játékos volt, míg az utóbbi évtizedben remek edzők mellett dolgozhatott. Eleinte a horvát Zdravko Zovko, majd Mocsai segítőjeként tevékenykedett Veszprémben, miközben a válogatottnál Hajdu "jobbkeze" volt.

Amennyiben Csoknyai lesz a befutó, úgy az a furcsaság állhat elő, hogy a válogatottnál ő a kapitány, miközben klubjában "csak" másodedző. Ha ez az út járhatatlan, akkor Csoknyai formálisan eljöhet Veszprémből, de erre kevés az esély.

Ráadásul az esetleges megválasztásával bekövetkezhet az: úgy lesz a válogatott szövetségi kapitánya, hogy egyetlen csapatnál sem volt vezetőedző.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.