Belföld

A külügyminiszterünk most aktív

Balázs Péter külügyminiszter részt vesz a Szlovéniában vasárnap és hétfőn tartandó Bledi Stratégiai Fórumon, ahol a többi között a gazdasági válság kezeléséről esik majd szó - tájékoztatta a Külügyminisztérium szóvivői irodája szombaton az MTI-t.

Balázs Péter szlovén kollégája, Samuel Zbogar meghívására utazik Bledbe, ahol tárgyalnak Európa és Eurázsia gazdasági és geopolitikai állapotáról is – olvasható a közleményben.

A magyar külügyminiszter az Európai biztonsági struktúra: eljött az újragondolás ideje? címmel tartandó kerekasztal-vitában fejti ki álláspontját, többek között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkárával, a szlovák külügyminiszterrel, valamint Geoffrey Hoon egykori brit védelmi miniszterrel együtt.

Mint írták, a konferencia témáinak megtárgyalásától a szervezők "a globális pénzügyi és gazdasági válság nemzetközi viszonyokra gyakorolt hatásainak és lehetséges következményeinek a feltárását várják".

Balázs Péter a tervek szerint megbeszélést folytat majd a szlovák és a macedón külügyminiszterrel is. Ezen kívül a szlovéniai Lendván tárgyal a mintegy hétezer főt számláló muravidéki magyar kisebbség vezetőivel – tették hozzá.

A magyar kormányszóvivői iroda pénteken arról tájékoztatta az MTI-t: Balázs Péter és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter vasárnap Bledben egyeztet a két ország kormányfőjének találkozójáról, amire – a megfelelő előkészületek után – még szeptember első felében sor kerülhet.

A kormányfői egyeztetést Bajnai Gordon kezdeményezte a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében. A szlovák miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI-vel azt közölte: Robert Fico kész bárhol és bármikor találkozni magyar partnerével, és kész megvitatni vele bármiféle témát.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.