2024. június 1. - Tünde

Megölhették a Tiszában talált lányt

Emberölés gyanúja merült fel a Tiszába fulladt 14 éves tiszaszentmártoni kislány ügyében.
2009. augusztus 27. csütörtök 15:45 - HírExtra
Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával a rendőrség szerdán már ki is hallgatta azt az 50 éves férfit, aki korábban azt állította, hogy ő sietett múlt szombaton a Tiszában fuldokló három kislány segítségére, és két lányt sikerült is közülük kimentenie - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Fülöp Gergely százados tájékoztatása szerint az ügyben indított közigazgatási eljárás során derült ki, hogy a férfi állítását a tanúvallomások cáfolják. Több ember úgy nyilatkozott: maga a férfi vitt a nyakában két lányt a vízbe, hogy kérésükre úszni tanítsa őket. A harmadik kislány a parton maradt, ő is megerősítette a tanúvallomásokat. Mint közölte, másokkal együtt ő is látta, amint elsodorja társait a víz, s a férfi csak egyik gyermeket tudta kihúzni a partra.
A Tiszába fulladt lány holttestét másnap egy horgász találta meg.

A szóvivő megjegyezte: a gyanúsított továbbra is fenntartja azt az állítását, hogy a lányok fuldokoltak a vízben, amikor ő értük ment a hullámok közé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását