Bűnügy

Undorító! 12 éves kislánnyal fajtalankodott az utcán egy 40 éves férfi

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 40 éves hódmezővásárhelyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy 12 éves kislánnyal fajtalankodott tavaly októberben a város külterületén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: a férfi rátámadt a kerékpározó kislányra, lerántotta őt a bicikliről, lefogta, a száját befogta és a fajtalankodás eltűrésére kényszerítette.

A nyomozás azt követően vezetett eredményre, hogy a férfi az idén májusban három egymás követő napon szeméremsértést követett el felnőtt nők előtt a város külterületén. A feltételezett elkövetőt a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk, őt a kislány, illetve a felnőtt sértettek is egyértelműen felismerték.

A férfi előállítása során részben beismerő vallomást tett, a gyanúsítottat a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és indítványozta az előzetes letartóztatását.

A férfit tettéért akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.