Belföld

Az SZDSZ támogatja a módosítást

Egyhangúlag támogatta kedden a fővárosi SZDSZ-frakció Demszky Gábor főpolgármesternek azt a javaslatát, hogy az önkormányzati intézmények és cégek vezetőinek kinevezéséről, felmentéséről, valamint a társaságok igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról a szakbizottságok helyett ismét a Fővárosi Közgyűlés döntsön, úgy mint 2006. december előtt.

Lakos Imre azt mondta, hogy bölcs politikai döntést hozott a főpolgármester. Mint mondta, örül annak, hogy a frakció egyhangúlag támogatta a főpolgármester javaslatát. A javaslat jórészt lefedi azt az indítványt, amit három képviselőtársával együtt nyújtott be a közgyűlés csütörtöki ülésére. Mivel nincs értelme két párhuzamos javaslatnak, ezért célszerűnek tartja a közös indítványuk visszavonását. Erről azonban még egyeztetnek az érintettekkel – jegyezte meg.

A hatáskörök közgyűléshez telepítésével nagy lépést tesznek az önkormányzati működés átláthatóság irányába. Ez a helyzet egyértelműen azt jelzi, hogy egy koalíciós szerződést nem kell kőbe vésett, örök érvényű dokumentumként kezelni. Amikor helyzet van, lépni kell, nem lehet a feltétlen lojalitás alapján tevékenykedni, szükség van az értelmes párbeszédre – mondta.

Lakos Imre hozzátette: az SZDSZ-frakció támogatja Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes által szorgalmazott Budapesti Egészségügyi Modell kapcsán meghozandó újabb intézkedéseket is a közgyűlésben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.