Belföld

A vasutasok nem fogadják el a bezárásokat

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárásáról a sajtóban megjelent elképzeléseket.

A Vasutasok Szakszervezete közleményében visszautasítja a vasútvállalatok és a vasutasok ellen indított negatív hangulatkeltést, amely az érdemi problémák elfedésére, a munkájukat becsületesen végző munkavállalók ellen irányul. A szakszervezet szerint a MÁV-vállalatcsoport gazdálkodását elmarasztaló tulajdonosi megnyilatkozások kizárólag a döntéshozók felelősségét hivatottak áthárítani a vasutasokra.

A VSZ hangsúlyozta: a közösségi közlekedés állami feladat, amelynek az utazóközönség által joggal elvárt színvonaláért, a fejlesztések elmaradásáért a döntéshozókat elsődleges felelősség terheli.

A munkavállalói érdekképviselet érdemi tárgyalások megkezdését követeli, még a közösségi közlekedést érintő döntések meghozatala előtt.

A szakszervezet utal arra, hogy 2007-ben a mellékvonalak és a vasúti munkahelyek megvédése érdekében a VSZ tagjai két alkalommal sikeresen sztrájkoltak. Ha a kormány, vagy a tulajdonos egyoldalúan megsérti a vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről 2007-ben megkötött megállapodást, az a sztrájk visszavonására vonatkozó kötelezettséget automatikusan megszünteti – fogalmaz a szakszervezet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.