2024. június 2. - Kármen, Anita

Lendvai: Az MSZP nagyobb sebességre kapcsolt

Az MSZP sem előre hozott választást, sem előre hozott kampányt nem akar, de nagyobb sebességre kapcsolt a tavaszi választásokra való felkészülésben - nyilatkozta Lendvai Ildikó.
2009. augusztus 14. péntek 19:13 - HírExtra
"A szocialista ősz fő feladata a programkészítés és a válságkezelő kormány munkájának támogatása" - közölte a pártelnök.

Mint mondta, végéhez közeledik a 2010-es országgyűlési képviselőválasztás jelöltjeinek kiválasztása: az egyéni választókerületi jelöltek túlnyomó többsége megvan, szeptember 30-ig pedig a megyei listákat is összeállítják a szervezetek. Hozzáfűzte: a megyék többsége már elfogadta a területi listát.

Közölte, az MSZP országos listáját a november végére, december elejére tervezett kongresszus fogadja el, a párt legfelső döntéshozó testülete dönt a választási programról, és az azt megvalósítani akaró miniszterelnök-jelölt személyéről is.

Emlékeztetett arra, hogy a kongresszuson dönthetnek arról az alapszabály-módosításról is, amely lehetővé teszi a csak az országos elnökségre kiterjedő tisztújítást. Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint elmaradhat a tisztújítás, Lendvai Ildikó azt mondta: a párt július eleji kongresszusa nagy többséggel fogadta el a politikai menetrendet, ez adhat reményt arra, hogy meglesz az alapszabály módosításához szükséges kétharmados többség.

Mint mondta, komolyan számítanak a választási felkészülésben Szili Katalin ősszel leköszönő házelnökre, aki éppen azért mondott le posztjáról, mert párttisztséget nem akar, de teljes energiájával a baloldal választási felkészülését szeretné segíteni.

Lendvai Ildikó közölte, a sajtóhírekkel ellentétben még további konzultációk folynak arról, hogy Szili Katalin a munkamegosztásban milyen szerepet vállaljon, és hogy ezt az országos választási bizottság (ovb) tagjaként, vagy egyszerűen a választási munka segítőjeként tegye meg.

A pártelnök hangsúlyozta, nagyon szeretné, ha Szili Katalin az ország településeit járva "kitűnő társadalmi kapcsolatait, személyes népszerűségét" latba tudja vetni a baloldal érdekében, minél több választói kapcsolatot szerezve ezzel. Hozzátette: szeretné azt is, hogy ha az országjárás mellett Szili Katalin a programkészítés fontos fejezeteiben is szerepet vállalna.

Kitért arra, hogy a párt országos választási bizottsága nem tartott nyári szünetet, kialakította saját munkacsoportjait, javaslatot tett a megyei elnököknek a választási előkészületek tartalmára és ütemtervére. Hozzátette: az ovb-t várhatóan szeptember 5-i ülésén egészíti ki a párt választmánya.

Lendvai Ildikó szerint az ovb-tagság "nem pozíciót, nem rangot, nem előjogot, hanem munkát és felelősséget jelent".

A pártelnök elmondta, júliusban megalakultak a megyei választási bizottságok is, az egyéni választókerületi, helyi, városi választási bizottságok augusztus 31-ig jönnek létre. Közölte, ezek a testületek szabják meg a helyi választási programok és kampány politikai arculatát, irányítják a helyi kampányfőnök és kampánystábok munkáját.

A politikus a választási programról szólva beszámolt arról, hogy szeptember közepéig "összeáll" a vitára bocsátható legfontosabb tételek sora, vagyis a program gerince, és így szeptember közepétől a kongresszusig az ország számos pontján folynak majd arról szakmai, társadalmi és politikai viták.

Lendvai Ildikó szerint a program fő célja és mottója: "biztonság a változásban". A világgazdasági válság tanulságaiból okulva, a többpárti demokrácia és a piacgazdaság normáit kötelezően megtartva, modellváltásra van szükség, olyanra, amely több garanciát ad a munkavállalók, a nyugdíjasok, a munkát keresők, a kis- és közepes jövedelműek biztonságának megőrzésére, kiszámítható jövőjére.

"Az MSZP a programban a hagyományos baloldali értékeket őrizni, de a hagyományos baloldali témákat jelentősen kibővíteni akarja" - fogalmazott. Mint mondta, továbbra is képviselik a munka értékteremtő erejét, a munka becsületét, a munkavállalók védelmét, de új témaként határozzák meg azokat a területeket, ahol a biztonság szintén veszélybe került: a banki szolgáltatások világában, a hátrányos helyzetű állampolgárok esetében, az energiabiztonság, a környezetvédelem, a jog- és közbiztonság területén.

A politikus szerint a most készülő választási programmal nemcsak a következő négy év kormányprogramját kell elkészíteniük, hanem a válság utáni világ kívánatos útját is fel kell vázolniuk.

Kérdésre válaszolva a pártelnök közölte, a program kongresszusi elfogadása után a miniszterelnök-jelölttel egyetértésben választják ki a párt kampányfőnökét. A kampány az MSZP új választási programja köré épül - tette hozzá.

Véleménye szerint nem véletlen, hogy egyetlen párt sem nevezte még meg a kampányfőnökét. A pártelnök reméli, hogy ez azt jelenti, senki sem akar előre hozott kampányt, "nem akarja a hosszú hónapokon át tartó ígéretlicitek gyilkos kampányversenyét folytatni".

Lendvai Ildikó közölte: 2010 januárjában, februárjában az MSZP a kormányfőjelölt segítségével ismerteti programját, és elszámol nyolcéves kormányzati munkájával. Hozzátette: jövő év márciusában, áprilisában a közvetlen választási kampány idején az MSZP elsősorban a választáson való részvételre mozgósít és helyi jelöltjeit mutatja be.

Arra a kérdésre, van-e elmaradás az előző választásokra való felkészüléshez képest, Lendvai Ildikó szerint a választási felkészülésben van amiben előbbre, van, amiben hátrébb vannak a 2002-es vagy a 2006-os választási kampányokhoz képest. Hozzáfűzte: jóval előbbre vannak a jelöltállításban, de nincs még miniszterelnök-jelöltjük, akinek a személye 2006-ban evidens volt. Elmondta, a korábbi választásokkor is hasonló időpontban kezdték el a választási program elkészítését és alakult meg az ovb.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

farao1117
2009. augusztus 14. 20:30
Tisztelt MSZP Elnök asszony!
Szerintem tul korai még ez a kampány előkészület.
Ezzel csak azt bizonyitják,hogy olyan kampnyra készülnek ami arrol akarja meggyőzni,a Választo Polgárokat,hogy az MSZ re szavazzanak. Ez mind szép és jó. Csak nemszabad elfelejteni,hogy a Választásra jogosultak nagy koruak. Nem felejtenek,mint ahogy magam sem felejtem el, az elmult nyolc évet,hogy hova juttatták az országot. Én nem gondolok csak arra,hogy nem tudom a gyogyszereimet kiváltani, a nyugdijjambol, És csak arra tudok gondolni,hogy miota Önök kormányoznak azota nem tudom a gyogyszereimet sem kiváltani. Nem beszélve arrol,hogy még azt a tizen harmadik havi nyugdjjat is elvették ami némileg segitett.
Tisztelettel:Szabo Sandor.
imre608
2009. augusztus 14. 20:01
Csak már ott járnánk valahol a választások környékén,és az MSZP-s bagária eltakarodna a fenébe de örökre.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását