Kultúra

600 millióért hirdetik a Szigeten a kulturális fővárost

A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) költségvetésének harmadát, mintegy 600 millió forintot költik a tervek szerint az eseménysorozat külföldi népszerűsítésére.

A 2010-es program költségvetése 1,8 milliárd forint, ami még módosulhat, ennek több mint egyharmadát költik külföldi megjelenésre – tette hozzá, miután sajtótájékoztatón ismertette az EKF-program megjelenését a Sziget fesztiválon.

Kifejtette, hogy számos partnervárossal kötöttek megállapodást külföldön. 2010 két másik kulturális fővárosával évek óta szoros az együttműködés, emellett nyugat-balkáni városokkal is erősítik a kapcsolatokat. Az elmúlt években egyre többször jelennek meg külföldi kulturális rendezvényeken, de vannak például egyetemi együttműködések is – fűzte hozzá.

A külföldi megjelenések egyik példája lesz októberben egy három napos pécsi bemutatkozó "mini-fesztivál" Zágrábban. Ezen az eseményen például két különböző helyszínen szerveznek kulturális programokat, lesz táncbemutató és irodalmi est is. Emellett pedig egy nemzetközi Zrínyi-konferenciát is tartanak – hangsúlyozta Szalay Tamás.

A legtöbb külföldi vendégre a környező országok mellett a Skandináv országokból és Hollandiából számítanak – tette hozzá.

A Szigeten való megjelenés egyik célja is az, hogy a külföldi vendégeknek bemutassák a Pécs 2010-es projektet. A Szigetre a programok mellett többnyelvű szóróanyaggal készülnek, és erre az időpontra már angolul, németül és horvátul is olvasható hivatalos weboldaluk – hangsúlyozta a kulturális igazgató.

Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója is azt hangsúlyozta a szerdai sajtótájékoztatón, hogy a fesztivál szervezői is "megpróbálják a maximumot kihozni" a pécsi projekt szigeti megjelenéséből, mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több külföldi is megismerhesse a pécsi programsorozatot.

"Ez egy európai projekt, lassan, biztosan, de inkább gyorsabban fel kellene nőnie Magyarországnak erre a feladatra, hogy európaiként gondolkozzunk és legyünk büszkék arra, hogy Magyarország ezt megnyerte" – mondta a pécsi pályázatról Szép Fruzsina.

Az MTI által véletlenszerűen megkérdezett öt külföldi és öt magyar szigetlátogató közül mindössze hárman hallottak arról, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa egyik kulturális fővárosa. A pécsi infopontnál megkérdezett brit, svéd, holland és ausztrál fiatalok közül mindössze hárman tudtak arról, hogy Európában hagyományosan minden évben más-más város nyerheti el a kulturális fővárosi címet, a pécsi rendezvénysorozatról azonban egyikük sem hallott. Az ausztrál pár annak ellenére nem tudott semmit a programsorozatról, hogy néhány perccel korábban kaptak egy-egy pecsétet az alkarjukra a pécsi logóval. A megkérdezett magyarok közül két kaposvári és egy tatabányai fiatal hallott a 2010-es projektről, egyelőre azonban a konkrét programok ismerete nélkül nem tudták megmondani, hogy elmennek-e az eseményekre.

Az infopont mellett két színpad nevében is helyet kapott a Pécs 2010-es név az idei Szigeten. Emellett számos egyéb helyszínen is fellépnek majd Pécshez köthető zenészek és művészek a fesztiválon.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.