2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem semmi! "Luxusbányát" nyitnak

Galériák, éttermek, bárok, fürdőmedencék, boltok és sok más érdekesség készül el néhány éven belül 160 méterrel a föld alatt a horvátországi Labinban, az egykori bányászvárosban, az Isztriai-félszigeten.
2009. augusztus 11. kedd 09:57 - HírExtra
Az egykori szénbánya területén, mintegy fél millió négyzetméteren épül a földalatti város, ahol 400 éve kezdődött a feketeszén-bányászat és a XX. század végéig tartott - olvasható a www.dw-world.de honlapon.

A futurisztikus földalatti város tervét a Labin Art Express (L.A.E.) művészeti csoport találta ki és néhány napja nemzetközi workshopot tartott a virtuálisan kialakított földalatti városról és benne az élő művészetről.

Ezzel Labinban 30 művész, urbanisztikai és technológiai szakember, építész a "Földalatti város XXI" elnevezésű program tervezésének új fázisát kezdte meg.

Dean Zahtila, a L.A.E.tagja, a program egyik indítványozója elmondta, hogy a tárnákat 1998-ban hagyták el az utolsó vájárok, a bányában a 40-es, 50-es években még mintegy 10 ezren dolgoztak. A régió legismertebb eseménye volt, amikor 1921-ben a labini bányászok kikiáltották saját köztársaságukat az olasz megszállás elleni tiltakozásul. Lázadásuk egy hónapja alatt saját alkotmányt is hoztak.

Ezt a hagyományt kívánja folytatni a "Földalatti város XXI", amelynek lesz saját polgármestere, rendőrsége, városi törvénykezése, útlevele és tartózkodási engedélye, városlakó státusa, a többiek lesznek a turisták - tette hozzá Dean Zahtila.

A terv teljes megvalósításához 6 millió euró (1 milliárd 600 millió forint) kell, az összeg nagy részét az Európai Unió Kultúra 2007-2013 nevű programja keretéből finanszírozzák külön francia, osztrák és cseh közreműködéssel, s Labinban arra számítanak, hogy 2015-re benépesülhetnek a tárnák, ezért a szervezők bányászköszöntéssel üdvözlik egymást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását