Belföld

Az MSZP szerint a Fidesz témahiányban szenved

Ha a Fidesznek megalapozott a gyanúja a Magyar Leader Közhasznú Egyesület állami támogatásával kapcsolatban, akkor forduljon a hatóságokhoz, ha ezt nem teszi, akkor csak rágalmaz - reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője

Nyakó István szerint a Fidesz "témahiányban szenved", nincs programja, ahogy a válságkezeléssel kapcsolatban sem akadt egy "épkézláb" gondolata sem.
Az MSZP szóvivője hozzátette: az ellenzéki párt egy fél évvel ezelőtti ügyet "vett újra elő, melegített fel".

"Most is azt mondjuk, amit akkor, hogy ha Font Sándornak bármilyen megalapozott gyanúja támad, akkor forduljon a hatóságokhoz, ha ezt nem teszi, akkor csak rágalmaz" – közölte a szocialista politikus.

Font Sándor (Fidesz) keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Leader Közhasznú Egyesületnek kifizetett állami támogatással kapcsolatban azt mondta: a kormányzat állami közpénzen építi saját MSZP-s háttérintézményét.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke közölte, hogy e civil szervezet tavaly decemberben egyedi kérésre 500 millió forint támogatást kapott az agrártárcától úgy, hogy semmilyen garanciát nem kért a minisztérium.

A politikus szerint az egyesület további "különlegessége", hogy azt ugyanoda (Kazár, Diófa utca 5.) jegyezték be, mint – Ficsor Ádám leköszönő titokminiszter kezdeményezésre – a Balegyenes Munkacsoportot.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.