Megbukott a legújabb orosz katonai terv

Mióta megszűnt a Szovjetunió, Oroszország azon töri a fejét, hogy miként hozhatna létre egy ütőképes katonai szövetséget. Ez azonban mindmáig nem sikerült neki.

Érdekek és ellenérdekek

Még fennállt a Szovjetunió, amikor megszűnt a szocialista világ katonai szervezete, a Varsói Szerződés. Ez a biztonsági-védelmi szervezet volt hivatott biztosítani azt, hogy a szocialista országok egymást segítve védekezzenek egy esetleges NATO-támadás ellen. Valójában a szervezet a Szovjetunióhoz láncolta a többi országot. A szovjet akarat érvényesült benne és voltaképpen a szocialista rendszereket védte a belső (országon belüli) ellenfelekkel szemben.

Megszűnésével és a Szovjetunió felbomlásával Oroszország elvesztette a korábbi befolyását, a továbbiakban nem volt olyan erős védelmi fegyveres szövetség, amelynek a vezetőjeként még befolyásosabb regionális (és világhatalmi) tényező lehetett.
Az azóta függetlenné vált (elsősorban közép-ázsiai) volt szovjet tagköztársaságokat azonban mind a mai napig igyekeznek meggyőzni az orosz politikusok (és katonai vezetők) arról, hogy mindannyian jobban járnak, ha biztonságukra a „Nagy Testvér” ügyel és nem egy másik nagyhatalom, például az Egyesült Államok.

Több volt tagköztársaság mára teljes mértékben elzárkózott az orosz közeledéstől, viszont még mindig vannak olyanok, akik ún. kettős játékot játszanak, azaz: látszólag kívánják egy orosz vezetésű szervezet megalakítását, viszont nem szeretnének végleg elköteleződni és emellett egyre-másra kihasználják az USA által nyújtott előnyöket is.

Az eltérő politikai-katonai érdekek miatt egyelőre úgy tűnik, hogy minden orosz próbálkozás hiábavaló. Ezek a országok nem szeretnék feladni a katonai szuverenitásukat és ezért megakadályoznak minden fontosabb integrációs tervet.

Az új Varsói Szerződés lehetett volna

Mind a mai napig az egyik legnagyobb szabású próbálkozás volt az ún. Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (orosz rövidítéssel: ODKB). A szervezetet 2002. október 7-én hoztak létre Moldova fővárosában, Kisinyovban. Majd egy év elteltével – a ratifikációk után – 2003. szeptember 18-án lépett életbe. Jelenleg hét tagja van, Oroszország mellett tagja Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán is.

Az ODKB-t regionális kollektív biztonsági szervezetként hozták létre, az alapokmány azonban nem rendelkezett részletesen ennek mikéntjéről. A szervezet legfelsőbb szerve a Kollektív Biztonság Tanácsa, amelynek tagjai a résztvevő országok államfői. Ez a szerv dönt stratégiai kérdésekben, meghatározza a célokat és koordinálja az együttműködést.

A szervezetnek három végrehajtó szerve van: a külügyminiszterek tanácsa a külpolitika, a védelmi miniszterek tanácsa a katonapolitika, a haditechnikai és hadiipari együttműködés, az egyes országok biztonsági tanácsai titkárainak tanácsa pedig a biztonság (nemzetbiztonság) kérdéseinek összehangolásáért felelős. A katonai kérdések koordinálása az ODKB egyesített vezérkarának a feladata.

@@

Az ODKB legfontosabb elemét az ODKB-t létrehozó szerződés 2. cikkelye tartalmazza: „Amennyiben a résztvevő államok valamelyikének biztonságát, területi egységét, szuverenitását, vagy a nemzetközi békét és stabilitást veszély fenyegetné, a résztvevő államok részéről életbe lép a veszély elhárításához szükséges lépéseket célzó koordinációs mechanizmus”.

A cikkely kísérteties hasonlóságot mutat a NATO Alapokmány híres 5. cikkelyével, amely szintén a kölcsönös katonai segítségnyújtást írja elő a tagállamok számára.

Kudarc

Minden meg volt tehát a szervezet létrehozásához, a lényeget kivéve: a közös, gyors reagálású erőket nem sikerült felállítani. Ezt a „hiányt” pótolta volna a most hétvégén tartott csúcstalálkozó, amely végül kudarccal végződött.

A kirgizisztáni Biskekben, zárt körben megtartott tanácskozáson jelen volt valamennyi tagállam államfője, viszont nem mindenki írta alá a gyors reagálású erőkről szóló dokumentumot. A fehérorosz államfő, Alekszandr Lukasenko (és részben a kirgízek s) ugyanis elutasította azt, s mivel korábban az üzbég elnök sem írta alá, ez megadta a „kegyelemdöfést” a tervezett intézkedésnek.

Pedig egészen a közelmúltig Fehéroroszország volt Moszkva egyik leghűbb támogatója, korábban még a közös állam létrehozása volt az elérendő cél, mára viszont gyökeresen megváltozott Fehéroroszország hozzáállása. Lukasenko látványosan elfordult az oroszoktól, megtagadva több területen is az együttműködést és nehezményezve az erre adott orosz válaszokat (pl. az energiaárak megemelését).

Mi jöhet ezután?

Az Oroszország számára kudarccal végződő csúcs után felmerül a kérdés: hogyan tovább? A jövőben valószínűleg Oroszország sem fogja szorgalmazni a kollektív biztonsági szervezet megteremtését és inkább kétoldalú együttműködéseket fog kötni az adott államokkal.

Már a példa is adott: Kínával például rendszeresen tartanak közös hadgyakorlatokat az oroszok.

Egy új, orosz vezetésű kollektív biztonsági szervezet létrehozásának az esélye tehát most olyan kicsire zsugorodott, mint egy másik – egyesek szerint lehetséges, mások szerint abszurd – lehetőség, nevezetesen: Oroszország NATO-tagsága.