Bűnügy
Romatámadások: Draskovics állítja, mindent megtesznek
Minden erőfeszítést, ami emberileg lehetséges, megtesz a rendőrség, hogy kézre kerítse a romák elleni támadások elkövetőit.
Draskovics Tibor kiemelte, hogy egyetlen rendőr és a kormány sem lehet nyugodt addig, amíg ennek a súlyos bűncselekmény-sorozatnak az elkövetőit meg nem találják és bíróság elé nem állítják. Megismételte azt a korábbi kijelentését, miszerint minden szükséges eszköz – ember, pénz, figyelem, nemzetközi segítség – rendelkezésre áll ahhoz, hogy a nyomozás sikeres legyen.
A miniszter szerint a romák elleni támadások valójában Magyarország minden tisztességes állampolgára ellen irányultak és azokra az ország minden tisztességes állampolgára így is tekint.
A tárcavezető megtisztelőnek nevezte, hogy a bizottság tagjai nemcsak nagy érdeklődést mutattak, de elismeréssel is nyilatkoztak arról, ahogy a rendőrség ebben az ügyben dolgozott. Közlése szerint a bizottsági ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy politikai megfontolásoktól függetlenül minden segítséget meg kell adni a rendőrségnek ahhoz, hogy munkájukat végezhessék.
A rendőrség jelentős és sikeres erőfeszítéseket tesz, de akkor fog ez a munka igazán eredményre vezetni, ha a segítséget és bizalmat nemcsak a politikától, hanem az állampolgároktól is megkapja – fogalmazott Draskovics Tibor. Mint hozzátette, a polgároktól elsősorban együttműködés és információ formájában várnák ezt, hogy "minden olyan morzsa, ami ennek a képnek a kirakásához kell, minél hamarabb a rendőrök rendelkezésére álljon".
A miniszter felidézte: szerdán a rendőrség vezetői találkoztak a cigány kisebbségi vezetőkkel. Ennek az volt a célja, hogy miután ez a bűncselekmény minden jel szerint egy egész kisebbség ellen irányul, megnyugtassák őket. Kitért arra, hogy együttműködésre kérték a kisebbségi vezetőket, akik ezt meg is ígérték. Az együttműködés sokféle formája közül Draskovics Tibor kiemelte, hogy a polgárőrökkel közösen a járőrözésbe bevonják a helyi roma közösségeket is, részben a hathatósabb fellépés, részben a bizalomnövelés miatt.
Szólt arról is, hogy mindemellett – és nem e bűncselekmény-sorozat miatt – a kormány folytatja annak a programnak a végrehajtását, amely a rendőrség megerősítését, a polgárok biztonságérzetének javítását szolgálja.
Emlékeztetett arra: az a cél, hogy év végére minden településen legyen állandó rendőri jelenlét vagy rendszeres járőrözés. Hozzátette, hogy a programot nagy erőkkel hajtják végre és véleménye szerint sikerre fogják vinni; annak eredményeképpen jóval több rendőr lesz a közterületen és azokon a területeken, ahol az emberek biztonságérzete sérült, mert ott több vagy a korábbinál súlyosabb bűncselekményt követtek el.
Draskovics Tibor bejelentette: a már eddig elfogadott intézkedéseken túl újabbakat is előkészítenek annak érdekében, hogy "ne csak holnap, hanem két meg négy múlva is több rendőr legyen a magyar utcákon", s hogy az önkormányzatok az eddiginél hathatósabban tudjanak részt venni a közrend és a közbiztonság fenntartásában, amely húsz éve törvényi kötelezettségük.
Forrás: MTI