Bűnügy
Kisléta: Az ORFK a romatámadások közé sorolja
A romák elleni bűncslekmény-sorozat részének tekinti a rendőrség a hétfőre virradóra Kislétán elkövetett bűncselekményt.
A közlemény emlékeztet rá: hétfőre virradóra saját otthonukban ért fegyveres támadás egy 45 éves asszonyt és 13 éves lányát Kislétán. A nő a helyszínen életét vesztette, kislánya életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az ORFK szerint a helyszíni szemle és "a korábbi tapasztalatok alapján valószínűnek látszik, hogy az elkövetett bűncselekmény a romák elleni bűncselekmények sorozatához tartozik", ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hatáskörébe utalta a több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatti nyomozás lefolytatását ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.
"Amíg ellenkező információ nem jut a nyomozóhatóság tudomására, az ügyet a romák elleni bűncselekmény-sorozat részének tekinti a rendőrség" – közölte az ORFK. Hozzátették: a nyomozást az NNI-nél korábban felállított száztagú nyomozócsoport folytatja.
Az ORFK tudatta azt is, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére az országos rendőrfőkapitány az elkövetők mihamarabbi kézre kerítéséért 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, egyben a korábban a romák sérelmére sorozatosan elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban kitűzött 50 millió forintos díjat 100 millió forintra emelte, abban az esetben, ha a nyomravezető a nyomozásokban olyan bizonyítékot vagy információt szolgáltat, amely mindegyik bűncselekmény tetteseinek azonosításához közvetlenül elvezet.
Forrás: MTI