Életmód
Barnuljunk répával, hogy igazán szépek legyünk!
Sokan talán nem is tudják, hogy a karotinokkal sokkal könnyebben, és gyorsabban lebarnulhatunk, így nem kell a tűző napon megpörkölődnünk. Már csak a túladagolással kell vigyázni, mert a túl sok karotin nem mindig jó.
A nyár minden percét ki kell arra használni, hogy szép csokibarnára sülhessünk, s majd mutogathassuk barnaságunkat az irigykedő szemeknek. Ráadásul, ha sikerül jól lebarnulnunk, akkor az még a télen is kitarthat. Egyszer-kétszer ráteszünk egy lapáttal a szoláriummal, s máris olyan, mintha nyár lenne.
Ez igazán hívogatóan hangzik, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a barnulásnak mennyi veszélye van, az erős sugarak tönkre is tehetik bőrünket. Ennyit pedig nem ér meg a barnaság, még akkor sem, ha napokig, hetekig nagyon szép lehet tőle az ember. Akkor mi a teendő, ha mégis szeretnénk levetkőzni fehérségünket, de közben egészségünkkel is törődnénk?
Veszélytelen barnaság
Léteznek különböző módszerek, amik segítségével átvarázsolhatjuk bőrünk színét. Ilyenek a barnító krémek, testápolók. Ezeket az ember, ha magára keni, már párnap elteltével megfigyelheti a változást. Teljesen veszélytelenek, csak oda kell figyelni a használatukra. Mindenkinek más típusú a bőre, így megeshet, hogy kinek ez, kinek az válik majd be. Mindenhol alaposan kenjük be vele magunkat, még az arcunkat is, majd hagyjuk, hogy bőrünk beszívja a krémet. Ha lehet, este fürdés után használjuk ezeket a készítményeket.
Különböző természetes anyagokkal segíthetjük is a barnulást, ilyen az A vitamin. Ennek két fajtája van, az egyik retinol, amit inkább állati eredetű élelmiszerekben találhatunk meg. A másik típusa a béta-karotin, ami a növényi eredetű élelmiszerekre a jellemző.
Igazi csodára lelhet az, aki kellő mennyiségű béta-karotint fogyaszt. Ugyanis az A vitamin beépül közvetlenül a bőr alá, s védi azt az erős UV-sugárzástól. Egyfajta szűrűként funkcionál, s közben elősegíti az egyenletes lebarnulást.
„Az valóban igaz, hogy van egy belső bőrvédő hatása, mert fokozza a pigment termelést. Érdemes nemcsak a béta-karotint szedni, hanem a többit is. Ma már léteznek olyan készítmények, amelyek komplex karotinokat tartalmaznak, nemcsak a béta található meg benne, hanem a likopen is, ami egy nagyon fontos komponens. Ettől szép barna lesz az ember bőre, és ad egyfajta védelmet is neki” – mesélte a HírExtrának dr. Nagy Zsuzsa bőrgyógyász.
Mikor fogyasszuk?
Ha nyaralni készülünk, akkor mindenképp gondoskodjunk a megfelelő mennyiségű béta-karotin bevitelről, mert ezzel rengeteget segíthetünk barnulásunkon, s még a káros sugaraktól is védve leszünk. Ez nem jelenti azt, hogy ezek után büntetlenül kimehetünk a napra, továbbra is csak óvatosan tartózkodjunk az erős sugárzás alatt, és a naptejet se hagyjuk otthon.
Nemcsak nyáron fogyasztható, hanem az év minden szakában, de igaz, hogy csak a meleg hónapokban ennyire hatékony. Mivel rengeteg jótékony hatásáról ismertek a karotinok így bátran éljünk vele, csak próbáljuk megtartani a mértéket.
Legyünk óvatosak!
A béta-karotinnak egyetlen rossz tulajdonsága van, ha túl sokat fogyasztunk belőle, könnyen besárgulhat tőle a bőrünk. „Felléphet sárgaság, ha túladagoljuk. Bár megijedni nem kell tőle, mert ez nem az a fajta sárgaság, ami a máj rendellenes működésére utalna. Ez inkább a pigment anyag, amitől kicsit sárgásabb lehet a bőr, amikor lebarnul” – nyilatkozta dr. Nagy Zsuzsa.
Ez azonnal elmúlik, ha pár napig mellőzzük a karotinokat, utána újra visszanyerhetjük eredeti színünket.
Komolyabb mellékhatások
Sajnos a karotinnal is csak óvatosan kell bánni, mert ha érzékenyebben reagál rá a szervezetünk, és túl is adagoljuk, akkor gondjaink adódhatnak vele. „Én már találkoztam olyan pácienssel, aki teljesen egészséges volt, csak a béta-karotint szedte, és a máj enzimjei megugrottak. Ha természetes anyagot nagyobb dózisban szedünk, előfordulhat, hogy szélsőségesen reagál rá a szervezetünk. Ezért sem szedhetünk be akármennyi béta-karotint" – magyarázta a doktornő a HírExtrának.
Természetes anyagokkal nehezen adagolhatjuk magunkat túl, ez inkább a kapszulákra vonatkozik. Ha valaki karotinos készítményeket szed, akkor mindenképp tartsa be a dobozon szereplő leírást, mert abból nagy baj nem lehet. „Nem javaslom a folyamatos szedését. Az első időkben érdemes egy labor vizsgálatot csináltatni, s ezt két-háromhavonta ismételjük is meg. Így ellenőrizhetjük, hogy a májunkkal minden rendben van-e” – tette még hozzá dr. Nagy Zsuzsa.