Bűnügy

Építkezőkre lövöldözött az utcán

Garázdaság és a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult szabálysértési eljárás az ellen a szombathelyi férfi ellen, aki lakásának ablakából légpisztollyal lőtt az utcán dolgozó munkásokra, mert zavarta a zaj.

Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének csütörtöki tájékoztatása szerint az eset előző nap délelőtt történt Szombathely belvárosában, a Széll Kálmán utcában, ahol csatornázási munkálatokat végeznek.

A járőrök előállították a férfit, akinek a fegyveréről kiderült, hogy komolyabb sérülést nem okozhatott volna vele. Az eszköz ugyanis játék pisztolynak minősül – közölte az alezredes az MTI-vel.

A Vas Népe internetes portálja úgy tudja, hogy a férfi egy úgynevezett airsoft fegyverrel lőtt, amely 7,5 Joule alatti teljesítményű, és így Magyarországon sportcélokra szabadon tartható.

A lap értesülése szerint a türelmét vesztett fiatalember egyébként Szombathely egyik ismert lemezlovasa. A DJ előállításakor is egy zeneszámot próbált mixelni a lakásában, de az építkezés zaja miatt már napok óta sem dolgozni, sem aludni nem tudott.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.