2024. június 2. - Kármen, Anita

"A Fidesz csak a Jobbikkal működik együtt"

Válságban egy országnak össze kell tartania, a politika résztvevőinek együtt kell működnie annak leküzdésében, a Fidesz azonban csak a Jobbikkal működik együtt – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek Szijjártó Péter (Fidesz) nyilatkozatára reagálva.
2009. július 25. szombat 20:55 - HírExtra
Bajnai Gordon együttműködést ajánlott a parlamenti pártoknak, olyat, amelyet Európában minden felelős kormányfő megfogalmaz minden felelős politikai párt felé – közölte a kormánypárt szóvivője. Nyakó István úgy fogalmazott, nem azt kérte a miniszterelnök, hogy fizessenek be a fideszes képviselők a krízisalapba, hiszen jövőre az adóváltozások miatt átlagban tízezer forinttal többet visznek haza, hanem azt kérte, hogy a jövő évi költségvetés előtt egyeztessenek a pártok.

A Fidesz válasza egyértelmű volt, az ország érdekében nem kívánnak együttműködni senkivel – jelentette ki az MSZP-s politikus. Nyakó István szerint egyetlen együttműködő partnerét ismerjük ma a Fidesznek, a Jobbikot, amellyel számtalan önkormányzatban együtt gyakorolja a hatalmat. Véleménye szerint az ellenzéki párt válaszában most is tetten érhető az a filozófia, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a kormányfő levelére reagálva szombaton úgy fogalmazott: Bajnai Gordont és az MSZP-kormányt senki nem hatalmazta fel arra, hogy megkeserítsék az emberek életét a brutális megszorító intézkedésekkel, amelyek ráadásul teljesen értelmetlenek. A fideszes politikus megfogalmazása szerint a legjobb, amit Bajnai Gordon és az MSZP tehet, ha visszaadja az embereknek a jövőről szóló döntés lehetőségét, hiszen minél előbb kerül sor az új választásra, annál előbb lehet megkezdeni Magyarország megújítását.

Bajnai Gordon miniszterelnök levélben ajánlott együttműködést pénteken a parlamenti frakcióvezetőinek, valamint Dávid Ibolya MDF-elnöknek. A kormányfő hangsúlyozta, a rendkívül szigorú költségvetés világos üzenetet jelent majd: "Magyarország nem fordul vissza a válságból kivezető úton".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását