2024. május 27. - Hella

A HospInvest is azért állt földbe, mert hitt a kormánynak?

A HospInvestet nem az ellenfelei verték szét, hanem a saját hiszékenysége tett tönkre, mert elhitték és komolyan vették 2006-ban mindazt, amit a kormányprogramban az egészségügy átalakításáról írtak és mondtak.
2009. július 23. csütörtök 07:15 - HírExtra
Az előző kormány nem hozta meg a programja megvalósításához szükséges döntéseket, vagy ha mégis, akkor a megvalósítással tértek el azoktól - fejtette ki Kollányi Gábor, aki példaként megemlítette, hogy sok ígéretet kapott arra, hogy a 13. havi bért szektorsemlegesen fizeti ki az egészségpénztár, vagy az iparűzésiadó-kötelezettséget a közfeladat ellátásához igazítják, de "ezekből semmi nem lett".

Az egri kórház körüli háborúra szerepét értékelve a cég bukásában megjegyezte, ha időben kivonultak volna a városból, akkor "csendesebb lenne az elvérzés".

"A HospInvest gazdaságilag lehetetlenült el, de politikai okokból lett ennyire zajos a történet. A bukást egyértelműen a meg nem hozott politikai döntések okozták" - jelentette ki Kollányi Gábor, utalva arra, hogy az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakulását a kormány szorgalmazta, majd pénzügyileg azt preferálták, aki nem alakult át. Azokat, akik megtették, büntette a finanszírozás, mert nem juthattak hozzá minden olyan pénzhez, ami az önkormányzati és állami intézményeknek járt - tette hozzá.

A többi, még talpon lévő kórház-üzemeltető cégre célozva azt mondta, azoknak is hasonló veszteségeik vannak, mint a HospInvestnek. "Még ha egyelőre csend is van köröttük, napjaik meg vannak számlálva" - jósolta.

A lap emlékeztet arra, hogy a hét elejétől már felszámolóbiztos irányítja a HospInvest Zrt.-t, s ő egyezkedik a hitelezőkkel, mert azt követően, hogy a befektetőtárs, az EBRD kilépése után a cég csődvédelembe menekült, Eger, Hatvan, Gyöngyös és Kiskunhalas önkormányzatai sorra felmondták a kórházaik üzemeltetésére kötött szerződést a HospInvesttel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását