Bűnügy

Vírus ölhette meg a fiatal focistát

A kisalföld.hu nem hivatalos információja szerint - a hétfői boncolás alapján - vírusos fertőzés és az ehhez társuló fizikai megterhelés okozhatta Beck Tamás győri futballista pénteki halálát.

A szövettani vizsgálatok eredményére még várni kell.

Beck Tamás az előző idényben a Gyirmót utánpótlás-együttesében szerepelt kölcsönben, és az NB I-ben feljutott Pápa második csapatába szeretett volna igazolni. Pénteken ezért próbajátékon vett részt Pápán, ám rosszul érezte magát, és tíz perc után lekéredzkedett a pályáról. A meccs után ikertestvérével, Ádámmal visszautazott Győrbe, a szintén fiatalon elhunyt Fehér Miklósról elnevezett kollégiumba, ahol állapota tovább romlott. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A 19 éves sportolót a Győri ETO FC saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.