Külföld

AZ EP elnöke gyors szavazást szorgalmaz

Az Európai Parlament új elnöke szerint legkésőbb szeptemberben szavazni kell az Európai Bizottság következő elnökéről.

Az Európai Bizottság elnökét a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács választja ki, de a jelölést az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A posztra a 2004-ben hivatalba lépett jelenlegi elnök, José Manuel Barroso az egyetlen jelölt. Mind a 27 tagállam kormánya támogatja őt.

Buzek tábora, a konzervatív Európai Néppárt támogatja, hogy újabb öt évig az egykori portugál kormányfő vezesse az Európai Unió végrehajtó testületét. A szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek európai parlamenti képviselőcsoportja azonban nem járult hozzá, hogy az új összetételű Európai Parlament rögtön a munkája kezdetén, a júliusi 14-i plenáris ülésen szavazzon a bizottsági elnök személyéről.

Az Európai Parlament frakciói csütörtökön megállapodtak, hogy szeptember 10-én tűzik napirendre a bizottsági elnökről szóló szavazás ügyét. Abban is megegyeztek, hogy Barrosót szeptember 15-én hallgatják meg. A szavazást tehát legkorábban szeptember második felében ejtheti meg a 736 tagú testület.

"A bizottságnak feltétlenül szüksége van elnökre, hogy működőképes maradjon. Az új bizottság összeállítása november végéig, december elejéig eltarthat, ezért szeptember a legkésőbbi alkalmas időpont az elnök jelölésére" – mondta Jerzy Buzek pénteken Varsóban tartott sajtóértekezletén.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.