Anglia öl és hazudik egy háborúért?

Az ember

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, nagyon fontos megismernünk azt az embert, akiről a következő oldalakon szó lesz. David Kelly neveltetése és oktatása révén a tipikusnak nevezett angol erkölcsi normákkal rendelkezett: kikezdhetetlen pontosság és alaposság – amihez berögözött, megváltoztathatatlan szokások is járultak – egyenesség, hazaszeretet, valamint az igazság, a becsület és a béke feltétlen fontossága.

Ezekből komoly érdemeket is szerzett: 1996-ban a Szent Mihály és Szent György Rendje (lovagrend, amely kizárólag az angol közszolgálatában nagy dolgokat véghezvitt, megkérdőjelezhetetlen becsületű embereket tömörít) tagjai közé vette, és részt vett abban az iraki kutatócsoportban is, amelynek vezetőjét a kutatásáért Nobel-béke díjra jelölték.

Szaktudását sem érhette kritika: mesterképzést a Birminghami Egyetemen szerezte, majd Oxfordban doktorált mikrobiológiából ’74-ben. A Mikrobiológiai Védelmi Részleg vezetője volt hazájában, majd ’89-ben, amikor a Szovjetunió megsértette a biológiai fegyverek betiltásáról szóló egyezményt (BWC), részt vett az ügyben kezdeményezett nyomozásban – sőt 91-és 94 között az ügy egyik kulcsfigurája volt.

Az öbölháború lezárása után azon ENSZ különítmény (UNSCOM) tagja lett, amely többek közt az Irakban lévő esetleges tömegpusztító fegyvereket vizsgálta. Munkája során harminchétszer járt az országban, és sikeresen göngyölítette fel a biológiai fegyverek ügyét – amiért a kutatás vezetője az említett díj-jelölést is kiérdemelte.

Ismerősei szerint a munkájának élt: ha dolgozott (ami szinte állandó volt) minden mást háttérbe szorított, munkavégzése és alapossága példamutató volt – idézte egykor több angol lap Kelly egyik munkatársát. Tehát annyit megállapíthatunk, hogy becsületes ember volt, ki értette a munkáját és ismerte Irakot.

Irak újra

Nyilvánvaló volt, hogy ekkora tapasztalattal a háta mögött újra előkerül, ha Irakról lesz szó – és mint az a történelem ismeretében kijelenthető, 2001 szeptember 11. után nem kis hangsúllyal került a közel-keleti ország ismét a világfigyelem középpontjába – erőteljes amerikai nyomásra. Kelly 2002-ben a Védelmi Hírszerzést erősítette, majd a Védelmi Minisztérium iraki katonai megfigyelője lett: több kutatóval együtt a tömegpusztító fegyverek felderítésével lett megbízva.

Bár a két tervezett kiutazásból ezúttal csak egy sikerült (az elsőben valamiért nem voltak rendben a papírjai), de az ott látottak és korábbi tapasztalatai bőven elég volt számára ahhoz, hogy a kutatás vezetőjétől – és kezdeti saját feltételezésétől – merőben eltérő véleményt fogalmazzon meg, amit 2003 Június 15-én az Obsever című brit lapnak is előadott: A mobil fegyverlaboroknak gondolt egységek „nem biológiai hadviselést képviselő laborok. Nem tudnák őket biológiai fegyver előállítására használni. Még csak nem is úgy néznek ki. Ezek pontosan azok, amiknek az irakiak mondták őket: olyan létesítmények, amelyek hidrogént állítanak elő ballonok felfújásához.”

Az ilyen és ehhez hasonló következtetésekből Kelly azt vonta le, hogy a kormány egyes állításai, amit a nép számára szétkürtöl – és amelyek okot szolgáltatnak Anglia belépésre a háborúba – koholtak, vagy erősen túloznak. Ilyen volt az, hogy Irak szükség esetén 45 perc alatt bevetésre kész állapotba tudja hozni tömegpusztító fegyvereit (amiknek léte is erősen kérdéses), illetőleg hogy Bagdad Afrikában atomfegyverekhez használható uránt próbált vásárolni.

A média közbelép

A kormány és a Védelmi Minisztérium nem nagyon akart foglalkozni Kelly megjegyzéseivel, ám egy újságíró, Andrew Gilligan a BBC riportere valahogy kiszagolta az ügyet. Május 22-én találkoztak, ahol megegyeztek hogy Gilligan „névtelen informátorként” kezeli Kelly-t a hírekben (a BBC híres arról, hogy soha, semmilyen körülmények között nem adja ki a forrásait).

Azonban Kelly-t lelkiismerete nem hagyta nyugodni, így június 30-án írt a védelmi minisztériumnak, hogy ő beszélt Gilligannal, ám a riportban nem pont az hangzott el, amit ő mondott és a beszélgetés alapján „nem ő volt az újságíró elsődleges információforrása”, ő csak megerősítette és pontosította azt, amit Gilligan már tudott. Kétszer is kifaggatta alárendeltjeit, hogy ki az, aki kapcsolatban van Gilligannal, de nem jutott a szivárogtató nyomára.

Mindenesetre Gilligan május 29-én levetített, „több forrásból megerősített” riportja hatalmas port kavart: komolyan szóba került Tony Blair akkori kormányfő lemondatása is. Ahogy Michael Howard, az akkori ellenzék vezére fogalmazott: „a hírszerzés hamisított információi – amik félrevezették az egész országot – az igazi hazugságok”.

A kormány hatalmas nyomást gyakorolt a BBC-re, hogy nevezze meg a forrást, de ők továbbra is ellenálltak – még akkor is, amikor emiatt meneszteni kényszerültek a BBC hírigazgatóját, Richard Sambrookot. Végül a Védelmi Minisztérium volt az, aki a lelkiismeretes levél után kiszivárogtatta, hogy Kelly a forrás – ez korántsem átlagos eljárás a minisztérium részéről -, és mindent elkövetett azért, hogy a tudós véleményét megcáfolja. Ezért Kelly őket egy halála után megjelent interjúban árulónak nevezte.
@@
Valami elromlik

Miután ez megtörtént, Kelly érezte hogy valami nagyon nincs rendben. Megkérte az egyik családi barátját, hogy – mint azt az amerikai filmekben is szokás – feleségével együtt utazzanak le Cornwallba. Az utazás előtt kérvényt intézett a parlament alsóházához, hogy vizsgálják ki az ügyet, valamint írt egy formális figyelmeztetést minisztériumnak, hogy kénytelen lesz további lépéseket tenni, ha továbbra is hazudnak az embereknek.

Az eltelt időben egyre inkább fenyegetve érezte magát: számítógépén később olyan e-maileket találtak, amelyek burkoltan éreztetik a személyére való fenyegetettséget. Többek közt Judith Miller is, a New York Times újságírója is kapott ilyet, akivel a témában kívánt találkozni – és ami sohasem jött létre. Miller egyébként korábban Kellyt használta forrásként a bioterrorizmusról szóló könyvében, amikor azt írta, hogy „sok sötét szereplő játszik a háttérben”.

Július 15-én jelent meg az ügyében létrehozott Ideiglenes Külügyi Bizottság meghallgatásán. A stressz meglátszott rajta: a jegyzőkönyv szerint annyira halkan beszélt, hogy a légkondicionálót ki kellett kapcsolnia nyár legmelegebb napján ahhoz, hogy egyáltalán lehessen hallani amit mond. A bizottság nem bánt vele kesztyűs kézzel: az elnök durván sértegette és kis híján árulónak is nevezte. Az ülés után felvette a kapcsolatot a BBC másik újságírójával, Susan Wattsal, aki hasonló ügyben nyomozott – valamint egy saját könyvet is elkezdett írni a témáról.

Közben másfelől is elkezdték ostorozni a brit kormány állításait a tömegpusztító fegyverek meglétének tekintetében. Scott Ritter, az ENSZ iraki fegyverellenőre június végén adott interjút a skót Sunday Heraldnak, a Rockingham Hadművelettel kapcsolatban (lásd keretes írásunkat). Az interjú szerint Irak tényleg nem rendelkezik tömegpusztító fegyverrel, amit az UNSCOM is alátámasztott, és az egész vaklárma csak arra szolgál, hogy Angliának oka legyen egy háborúra. „Bár az adatok begyűjtése kemény munkával folyik, annak elemzése gyakran előre eldől a fenti fejekben” – fogalmaz Ritter.

Július 16-án Kellyt behívják a Hírszerzési és Biztonsági Bizottság ülésére, a Rockingham Hadművelettel kapcsolatban.

Spontán öngyilkosság

Július 17-én otthon dolgozott – mint általában. Aztán, mint minden nap, délután háromkor közölte a feleségével, hogy elmegy sétálni – de sosem tért vissza. Holttestét egy közeli erdőben találták meg, ereit azzal a késsel vágta fel, amit kiskora óta magánál tartott, szervezetében 29 co-proxamol nevezetű fájdalomcsillapítót találtak (folyadékot nem vitt magával, amivel lenyelhette volna, üveg nem volt sehol).

A hatalmas port kavart ügy nyomozását maga Lord Hutton, az angol igazságszolgáltatás egyik jelképe vezette. A nyomozás végeztél megállapították az öngyilkosságot. Halála másnapján az Independent című napilap üres címlappal jelent meg, melyen egyetlen szó volt hatalmas betűkkel írva: "WHITEWASH" (Jelentése: meszelés. Az angol sajtó valamilyen piszkos ügy tisztára mosására használja).

Nem, nem, nem

Csakhogy a lelki jelek, az íródó könyv, egyháza tanítása, és Kelly mentalitása mind az öngyilkosság ellen szóltak – ahogy a tények is. A kiömlő vér közel sem volt elegendő a halálhoz, és az említett gyógyszermennyiség háromszorosa lett volna a halálos dózis.

A késen nem találtak ujjlenyomatot, és egy orvoshoz képest az okozott seb korántsem volt sem precíz, sem biztosan végzetes – három szakdoktor szerint pedig a halálhoz semmiképpen sem elegendő, főleg nem egy hideg erdőben, ahol vér egyébként is lassabban szivárog. Az orvosszakértők ezt az 59 éves Kelly szívproblémáival próbálták magyarázni, de a kétkedők ellenére semmilyen újabb vizsgálat nem indult az ügyben.

Nem sokkal az eset után jelent meg David Broucher hatalmas port kavart bejelentése. Az angol nagykövet elmondása szerint Genfben beszélt Kellyvel még februárban arról, hogy a tények kitálalásával talán együtt meg bírnák akadályozni a háborút. Amikor azt kérdezte a doktortól, hogy mi lesz akkor, hogy ha mégis kitör a háború, Kelly azt válaszolta: „valószínűleg holtan találnak majd egy erdőben”. Igaza lett.

Az igazság emléke

Kelly halála és az eset körülményei még az évek múltával sem fakultak ki teljesen. Több zenészt megihletett az eset, közülük talán a Machine Head „Harrowdown Hill” című száma a leghíresebb, amelyben azt kérdezik: „elestem vagy ellöktek? És hol a vér?” Az esetről született egy nem túl jól sikerült könyv Norman Baker tollából, és több film és dokumentumfilm is.

A napokban viszont olyan fejlemény történt, amire az elmúlt 6 évben nem volt példa. 13 orvosi szaktekintély összeállt, és részletesen megvizsgálta a gyilkosságot. Megállapították (jórészt a fent említett észrevételeket tényszerűsítve), hogy az eset semmiképpen nem lehetett öngyilkosság. Az igazság érdekében perek sokaságát fontolgatják – sőt, már párat el is kezdtek.

Az ügy elérhet akár a volt miniszterelnökig is, ami újabb csapás lenne Anglia hírnevére a költségtérítési botrány, a titkosszolgálati mulasztások és a nagyszabású fegyverbiznisz után. Mi lesz Európa egyik legmegbecsültebb országával?

A történelem végül Kellyt igazolta: Irak megszállása után semmilyen tömegpusztító fegyvert nem találtak az országban.