Külföld
Ringbe szállnak képviselőink
Megkezdi munkáját az Európai Unió egyetlen, közvetlenül a választópolgárok által választott testülete, az Európai Parlament. Cikkünkben bemutatjuk az eddigi legizgalmasabbnak ígérkező ciklus főszereplőit.
736 képviselő – 7 frakció
Az európai parlamenti választások eredményeképpen összeülő döntéshozó fórum összetétele alaposan megváltozott az előző (2004-2009-es Európai Parlamenthez) képest. Az Unió 27 tagállamából érkező összesen 736 képviselő 7 frakciót alakított. A frakció tehát több, a független képviselők száma pedig kevesebb, mint az előző Európai Parlamentben.
A választások nyomán újra a legnagyobb frakciót adja az Európai Néppárt. A jelentősen meggyengült balközép szocialista erők új néven alapítottak frakciót (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége). Az IVO felmérése szerint 2009 második negyedévében 3,3-as „érdemjegyet“ kapott a szlovákiai demokrácia. Ez jelentős romlást jelent, hiszen az év első negyedében ez a mutató még kedvezőbb volt, 2,9, korábban pedig 2,8 és 2,6. A legrosszabb értékelést az ötös skálán a sajtó függetlensége kapta (3,75), ez 0,25-ös romlást jelent az első negyedévhez képest. A jelentés szerint valamennyi megfigyelt területen rosszabbodott a helyzet, így a demokratikus intézmények és jogállam (3,50), az emberi és kisebbségi jogok (3,25), valamint a törvényalkotási folyamat (2,75) terén is. Az Európai Unióban és az Európai Tanácsnál használatos kritériumrendszer alapján az 1,00 az optimális mutató., a zöldek (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) viszont jelentősen megerősödtek. A „hagyományos” frakciók közül újjáalakult a szélsőbalos pártokból álló (Európai Egyesült Baloldal/Északi Zöld Baloldal).
Új frakcióként van jelen az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciója és a nacionalista pártokból álló Szabadság és Demokrácia Európája nevű csoport.
Érdekesség, hogy a képviselők majd’ fele az első ciklusát kezdi meg az EP tagjaként. Ezen kívül jelentős változás még az, hogy nagyon sok radikális, euroszkeptikus képviselő került be az EP-be, így valószínűleg a korábbiaknál sokkal gyakoribb és hevesebb viták, kirohanások, kivonulások fogják fémjelezni a következő ciklus munkáját.
Változatlan dominancia?
Dacára egyes pártok és irányzatok megerősödésének, a legfontosabb döntések a 2009-2014 közötti időszakban is a három nagy frakció (Európai Néppárt, szocialisták és liberálisok) egyeztetésének eredményeképpen fognak megszületni.
Már a parlamenti rendszer felépítése, azaz a tisztségviselők megválasztása is a konzervatív-szocialista-liberális egyezkedésnek köszönhetően alakult ki.
Már az alakuló plenáris ülés megnyitása is jelezte, hogy mindenképpen a minimálisra szeretnék korlátozni az euroszkeptikus (és EU-ellenes) pártok nyilvánossághoz való hozzáférését. Még a leköszönő Európai Parlament elfogadott ugyanis egy ügyrend-módosítást, amely azt tartalmazta, hogy az ülést – az eddigi szabállyal és a szokásjoggal ellentétben – nem a korelnök, hanem a leköszönő elnök nyitja meg és eképp ő mond beszédet először. Ez a megoldást kimondva-kimondatlanul Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front politikusa szereplése ellen hozták (az idős szélsőjobbos képviselő és pártelnök az EP legidősebb tagja).
Az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek lett (s bár ellenjelöltet is állított vele szemben az Európai Egyesült Baloldal, lényegében formális volt a szavazás). A 14 alelnöki és a különböző bizottsági elnöki és alelnöki helyeket is nagyrészt e pártok osztották szét maguk között (nekünk magyaroknak elismerésül szolgál, hogy az egyik alelnök az Európai Néppárt frakciójában ülő fideszes Schmitt Pál lett).
A „három nagy egyetértése” azonban több kérdésben már most meginogni látszik, hiszen például az egyik legfontosabb uniós tisztségviselő, az Európai Bizottság elnökének megválasztásában korántsem értenek egyet (csak a Néppárt támogatja feltétlenül Barroso újraválasztását).
@@
Mit várhatunk az új EP-től?
Korábbi cikkünkben már részletesen foglalkoztunk az Európai Parlament 2009-2014-es ciklusának legfontosabb napirendre kerülő politikáival és ügyeivel.
A megelőző ciklushoz hasonlóan várhatóan most is az Európai Néppárt akarata fog a legerőteljesebben érvényesülni, így az ő politikájuk tekinthető kiindulópontnak az esetek többségében (a dominanciájukat segíti az is, hogy jelenleg az Unió legfőbb döntéshozó testületében, az Európai Tanácsban is főként konzervatív állam- és kormányfők vannak).
Ahhoz azonban, hogy bármilyen kérdésben döntést tudjanak hozni, meg kell nyerniük legalább a szocialisták és a liberálisok támogatását. Ez a két frakció (s főleg a szocialisták) lényegében megkerülhetetlenek lesznek a legfontosabb döntésekkor, így minden bizonnyal folytatódni fog az a kiegyensúlyozó-kiegyenlítő politika, ami eddig is jellemezte az Európai Parlamentet.
Meg kell még jegyeznünk, hogy valószínűleg az egész parlamenti munkára hatással lesz az euroszkeptikus pártok nagyobb súlya. A konszenzus elérése minden eddiginél nehezebbnek tűnik, nemcsak a radikális pártok, hanem az új konzervatív frakció (Európai Konzervatívok és Reformisták), illetve a zöldek megnövekedett súlya és befolyása miatt is.
A radikálisok megerősödése hatalmas botrányokat, heves szónoklatokat és kivonulásokat vetít előre. Az új konzervatív frakció egyes országok (Nagy-Britannia, Lengyelország, Csehország) „külön utakon” járását hozhatja elő.
A zöld frakció megerősödése pedig egy igen erőteljes környezetvédelmi politikát és egy reális gazdaságpolitikai alternatívát kínál.
Előre láthatólag a három közül csak az utóbbi hat jótékonyan az integrációra. Az azonban elementáris erejű is lehet. Annál is inkább, mivel a jelenlegi világtrenddel (elsősorban persze Obama politikájával) párhuzamosan érvényesülhet. A zöldek politikája és a soros svéd uniós elnökség prioritásként megfogalmazott klímavédelmi politikája már a ciklus elején komoly változásokat hozhat az Unió környezetvédelmi (s eképp az egész gazdaság-) politikájában.