2024. április 19. - Emma

Tárgyalunk a Nabucco konzorciummal

Magyarország még ebben a hónapban megkezdi a tárgyalásokat a Nabbuco-konzorciummal a gázvezeték megépítésének gyakorlati megvalósításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt Ankarában.
2009. július 13. hétfő 11:41 - HírExtra
Az aláírási ceremónia az érintett országok vezető politikusainak beszédeivel kezdődött hétfőn a török fővárosban. Bajnai Gordon rövid felszólalásában hangsúlyozta: Magyarország javasolta, hogy a vállalkozásnak legyen egy magas szintű politikai testülete, amelyben a részt vevő országok vezető politikusai követnék nyomon a vezeték megvalósulásának folyamatát.

A miniszterelnök azt mondta, hogy az aláírás túlmutat egy papír aláírásán, politikai, társadalmi jelentősége van, hiszen azt is mutatja, hogy az együttműködés lehet a kivezető út a globális válsághelyzetekből, így a gazdasági válságból is.

Mint mondta, a gazdasági válság kezeléséhez három jelszó kell: együttműködés, közös irányítás, és integráció. A Nabucco-vállalkozás is megfelel ezeknek kritériumoknak, mondta a kormányfő.

Bajnai Gordon felidézte: Magyarország eddig is sokat tett a Nabucco megvalósulásáért. A hétfőn aláírandó megállapodás maga is megerősíti a januári, budapesti Nabucco-csúcsértekezlet eredményeit.

Az érintett országok vezetői kora délután írják alá Ankarában a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodást. Az eseményen magyar kezdeményezésre közös politikai nyilatkozatot is kiadnak, illetve az Európai Unió egyoldalú nyilatkozatot tesz a beruházás támogatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását