2024. június 1. - Tünde

Dárdai telt házat remél a Fradi ellen

Telt házat remél a Ferencváros ellen kedden Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar labdarúgója.
2009. július 13. hétfő 16:42 - HírExtra
Dárdai - aki csapatával ausztriai edzőtáborozáson vesz részt - az MTI-nek elmondta, hogy örömmel, jó érzéssel és egy kis izgalommal várja az élvonalba visszakerült zöld-fehérek elleni felkészülési mérkőzést. Tizenhárom éve játszik a berlinieknél, a Hertha színeiben számtalan külföldi csapat ellen lépett már pályára, de magyar együttes ellen eddig még egyetlen egyszer sem - tette hozzá.

A Hertha BSC és a magyar válogatott középpályása utalt arra, hogy jó hangulatra és kulturált szurkolásra számít. Elmondta, hogy - két kivétellel - nem ismeri különösebben a mostani Ferencvárost. Az egyik kivételt Lipcsei Péter jelenti, akivel többször játszott együtt a válogatottban. A másik pedig az a Ferenczi István, akivel a válogatottal néhány közös edzőtáborozáson vett részt.

Dárdai a keddi mérkőzés eredményével kapcsolatban 2-2-es döntetlent tippelt. Úgy értékelte, hogy a jelenlegi felkészülés során ez az eredmény mindkét csapatnak jó lenne.

A Hertha felkészüléséről elmondta, hogy Lucien Favre edző nagyon "meghajtja" őket, szavai szerint igen fáradtak. A csapat amúgy a Wiener Neustadt ellen elszenvedett 2-1-es vereség ellenére nincs rossz formában, Dárdai szerint - egyelőre legalábbis - nem érzik az eltávozott szerb, valamint ukrán válogatott, Marko Pantelic és Andrij Voronyin hiányát. Helyettük az eddigi edzőmérkőzéseken a Herthához visszatért lengyel Artur Wichniarek rugdosta a gólokat.

Dárdai elmondta, hogy a csapat kedd délelőtt még edz, és ezt követően utazik Budapestre, Ferencváros elleni mérkőzésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását