2024. június 1. - Tünde

A teljesítmény és finanszírozás együtt jár?

Alacsonyabb volt a Kaposi Mór Oktató Kórház júliusi finanszírozása az előző év júliusához képest - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken újságíróknak, hozzátéve azonban, ehhez meg kell nézni a jelentett teljesítményét.
2009. július 10. péntek 21:33 - HírExtra
Probléma akkor lenne, ha azonos teljesítmény mellett kapott volna kevesebb pénzt az intézmény - hangsúlyozta a miniszter, aki a kaposvári kórház igazgatójának szavaira válaszolt.

Az egészségügyi miniszter "nem szeretne számháborúba bocsátkozni" addig, amíg nem tudja, hogy Repa Imre szerint mi alapján van szükség 30 milliárd forintra. "Az, hogy valaki mond egy számot, én erre nem kívánok reflektálni" - közölte Székely Tamás, hozzátéve, az intézmények a tavalyi I-VII. hónaphoz képest idén ugyanezen időszakra 11 milliárd forinttal kaptak többet.

A kórházigazgatónak akkor lesz igaza, ha először fordul elő, hogy nominálisan is kevesebb lesz az év/év bevételük. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly volt olyan intézmény, amely a teljesítményvolumen-korláton (tvk) felül 40 százalékkal több beteget látott el finanszírozás nélkül. Az új rendszer lényege pedig az, hogy a tvk feletti teljesítményekért is fizet a biztosító bizonyos összeget.

A kórházigazgató azon felvetésére, hogy az intézmények nehéz helyzete nem szaktárca felelőssége, hanem kormányzati beavatkozást igényel, Székely Tamás azt mondta: a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni a kormány és a szaktárca is.

A tárcavezető nem tartotta reálisnak azt, hogy egy kórház csődbe menjen, mert - mint mondta - a fenntartó önkormányzatoknak erre vonatkozóan vannak törvényi kötelezettségei. Ezek közé tartozik az, ha egy kórház adósságállománya eléri az éves bevétele 5 százalékát, vagy 100 millió forintot, csődbiztos kell kirendelni. Ha nem jelöl ki ilyen biztost, akkor nem tartja be a jogszabályi kötelezettségét. Csődbiztos kirendeléséről pedig egy esetben tud Székely Tamás.

"Az intézmények adóssághelyzetüket annak függvényében kezelik és menedzselik, hogy éppenséggel mit szeretnének elérni" - fogalmazott. Hozzátette: ha európai uniós forrást szeretnének kapni, akkor nullaszaldósak, de ha pénzt akarnak kapni, akkor ellentétes adatot szolgáltatnak. Ezért nem tud pontos adatot mondani arra, hogy mennyi az intézmények adósságállománya.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon sok vagy kevés a kórház, Székely Tamás azt válaszolta: a kihasználtsági adatokat tekintve az ágyszámokkal nincs gond, de lehetne a rendszert gazdaságosabban is működtetni, ha a középméretű, tehát a 300-500 ágyas kórházak többségben lennének az ennél alacsonyabb kapacitással működőkkel szemben.

Repa Imre, a kaposvári kórház főigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azonnali kormányzati beavatkozást sürgetett az egészségügyben, mert szerinte "vészhelyzetben" vannak a kórházak. Mint mondta, ez nem a minisztérium, nem a szakhatóságok, nem a tulajdonosok felelőssége, hanem kormányzati felelősség. A főigazgató azzal is érvelt: ha mód volt arra, hogy a szárazság, a jégkár esetén megsegítsék a mezőgazdasági termelőket, akkor segítse meg a kormány "az egészségügyet azzal a minimális 30 milliárd forinttal, amivel az egyensúly helyreáll".

A főigazgató tájékoztatása szerint miután a Kaposi Mór Oktató Kórház a finanszírozás rendjének megváltozása miatt 120 millió forinttal kevesebbet kapott a júliusi finanszírozására a működéshez, ezért kénytelenek voltak az osztályok működési kereteit 30 százalékkal csökkenteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását