2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem vicc: tanfolyam az elhalt lelkek hazasegítésére

Fontos dolog ám az elhalt lelkek hazasegítése, komolyan, minden él nélkül. Legalábbis azoknak, akik hisznek ezekben a spirituális, szellemjárós dologban.
2009. június 27. szombat 12:20 - Gedei Szilárd
Elhalt lélek hazasegítése tanfolyam
„A tanfolyamot követően lehetőséged van arra, hogy segíts barátaidnak, szüleidnek, rokonaidnak, abban, hogy félelem és bűntudat nélkül lépjék át azt a kaput, amit halálnak nevezünk, valamint segíthetsz abban, hogy hazataláljanak valódi hazánkba, a Fénybe.” (legyenigymost.hu)
Azonban mintegy demonstrálandó, hogy milyen kegyetlen az élet (és a halál), ezt a cikket nem nekik szánjuk. Sokkal inkább azoknak az embereknek (hangsúly az emberen, szellemek tudtunkkal eddig nem olvasták a HírExtrát, eddig…), akik inkább az egzakt tudományokban, vagy csak egyszerűen a tudományokban hisznek, s nem rettennek össze attól, ha valaki merő rosszindulatból rontást küld rájuk egy vudubaba segítségével. Ja, és van humoruk. Persze azok lelkébe sem akarunk mi belegázolni, akik rendületlenül hisznek a kóválygó lelkekben, jobban mondva abban, hogy ezek a lelkek hazatalálhassanak a valódi hazájukba, a Fénybe…

A HírExtra újságírói nem olyanok, hogy megijednek a spirituális világ állandó mozgásától, így kiderítettük: valami nagy dolog van készülőben a szellemvilág háza táján. Mivel a kóválygó lelkeket nem tudtuk volna elérni egy szimpla vezetékes telefonnal, így hát Konkoly Irént kértük fel segítőtársnak. Mellesleg Konkoly Irén „Vidi” az, aki egynapos, de annál intenzívebb tanfolyamot tart az elhalt lelkek hazasegítésének tudományából.

Félúton az Atya legmélyebb valója felé

Akinek a tanfolyam nem elég
Átok-rontás levétel
Áldás
Elhalt lelkek hazasegítése
Ördögüzés exorcizmus
Komplett kézrátételes kezelés
Villás tarot jóslás
Házszentelés
– Az a tapasztalatom, hogy legtöbb ember valamilyen szinten érzi azt, ha körülötte van egy elhalt, de szabadulni nem tudó lélek – árulta el a HírExtrának Konkoly Irén „Vidi”, a csodálatos „Villás Béla tanítványa, az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyház papnője, egyetemes REIKI Mestertanár, a tapasztalt és kiképzett auraharmonizáló terapeuta, a mágus, aki töretlenül halad az Atya, vagyis Önmaga legmélyebb valója felé”. – A tanfolyam lényege, hogy elmeséljük hogyan működnek ezek a dolgok, illetve hogy miként lehet velük kommunikálni és hazasegíteni őket. Magát a technikát is átadjuk, azt a módszert, amivel sikeresen haza lehet őket segíteni – mesélte tovább „Vidi”.

A kétkedők negatív gondolatainak elhessegetésére pedig íme a bizonyíték: Konkoly papnő ugyanis elárulta azt is, akadt olyan ügyfelük, akinek teljesen megváltozott az élete a tanfolyam után, a fiatal lánynak attól fordult meg a sorsa, hogy a tanfolyamon megtanult fogásokkal haza tudta zavarni sok-sok éve kóválygó szüleit. Akarom mondani segített nekik hazatalálni az igazi hazájukba, persze ez nem is oylan meglepő, ha azt vesszük, hogy a tanfolyam lényege pont ez lenne.

Amiről azonban Konkoly Irén nem igazán akart beszélt, de legalább olyan fontos, mint a lelkek otthonra találása: az egy napos tanfolyam ára 15.000 forint, viszont „egy életre szól”.

A kóválygó lelkek esete a megváltó Fénnyel

Azt persze nem szeretnénk, ha a kedves olvasók egyfajta programajánlónak vennék ezt a cikket, nem szeretnénk senkit meggyőzni arról, hogy neki mindenféleképpen részt kellene vennie ezen a tanfolyamon. Csak azt szerettük volna elérni, hogy olvasóink – a szellemekhez való kapcsolatuk mibenlététől függetlenül – képet kapjanak arról, milyen (el)borzasztóan érdekes dolgok is léteznek ma kis hazánkban, s hogy – ez a meglepőbb – van is ezekre fizetőképes kereslet.

Na ja, hiszen a megváltó Fénybe igyekvő kóválygó lelkek mindig is lesznek…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

megmondom
2009. június 29. 15:50
pedig ez tényleg vicces! na jó, biztos szar lehet bolyongani, és soha el nem érni a fényt. én szoktam gyakorolni, részegen, az utcai lámpák fényénél :-)
Xingu
2009. június 27. 12:42
Akkor is legyen majd kedvünk nevetni, ha a helyükben leszünk és nem lesz már aki segítsen.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását