2020. március 29. - Auguszta

Miénk a legnagyobb csapat

A házigazda németeket is megelőzve a létszámot tekintve a magyar válogatott viszi el a pálmát a csütörtökön kezdődő, brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
2009. június 24. szerda 12:23 - HírExtra
Storcz Botond szövetségi kapitány együttese 36 fős, míg a hazai színeket "csak" 32-en képviselik a kontinensviadalon, amelyre 35 ország több mint 500 sportolója nevezett, köztük Vajda Attila, Kovács Katalin és Janics Natasa mellett további 14 pekingi bajnok.

Az előzetes program szerint két számban a kevés nevező miatt nem rendeznek előcsatározásokat: a kenu négyesek 1000 és 200 méteres versenye csak döntőből fog állni.

Egy kilométeren Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál és Mike Róbert, a legrövidebb távon pedig Balázs Péter, Horváth Gábor, Bozsik Attila és Sarudi alkotja a magyar hajót.
A Berlintől mintegy 50 km-re nyugatra fekvő Brandenburg an der Havel egyébként most először ad otthont kajak-kenu világversenynek, annak ellenére, hogy a város szülötte a sportág egyik legnagyobb alakja, Birgit Fischer.

A nyolcszoros olimpiai és 27-szeres világbajnok, egykori keletnémet kajakos 1980-ban kezdte meg diadalmenetét az ötkarikás játékokon, majd még 2004-ben, Athénban is a dobogó legfelső fokára állhatott a négyes tagjaként - az ezüstérmes magyarok legnagyobb bánatára. Ő a kajak-kenu legfiatalabb és legidősebb ötkarikás aranyérmese is, Moszkvában 18, a görög fővárosban pedig 42 évesen lett első.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását