Húsz év után újra vérfürdők a tengerekben

A konferencia hétfőn vette kezdetét, melyen az összegyűlt nemzetek a cethalászat mellett ágáló tagországok nyomására arról fognak dönteni, hogy feloldható-e a több mint két évtizede fennálló moratórium a kereskedelmi céllal történő cetvadászat felett. Az egykori megállapodással már kimondásának legelejétől fogva dacoló államok, mint Izland és Norvégia saját magának szabott éves kvótát a közelmúltban, míg Japán mintegy 900 bálnát dolgoz fel évente, saját bevallása szerint ˝tudományos kutatási˝ célból. A három ország most nem csak a halászati szabályozások enyhítéséért száll harcba, de a bálnahús nemzetközi kereskedelméért küzdő lobby élére is állt, mely első körben azt szeretné megakadályozni, hogy a környezetvédők bizonyos ceteket a védett fajok listájára tegyenek.

A legtöbb faj veszélyeztetett

Az ellentábort olyan környezetvédelmi csoportok aktivistái és bálnavadászat ellenes országok teszik ki, mint amilyen Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, vagy Ausztrália, akik attól tartanak, hogy a bálnavadászatban leginkább érdekelt nemzetek triumvirátusának kezdeményezéséhez más országok is csatlakozni fognak. Ez a gyorsan felfejlődő megosztottság – egyes spekulációk szerint – akár az IWC széteséséhez is vezethet. Ha a cetvadászat melletti országok azt érzik, hogy követeléseik süket fülekre találnak, könnyen lehet, hogy egy blokként fognak kilépni a bizottságból.

A bálnavadászat több ezer éves történetének modern fejezetében a technikai vívmányok egy tucat cetfajt egészen a kihalás szélére taszítottak. A nyolcvanas években tetőző környezetvédelmi mozgalmak 1986-ra vezettek odáig, hogy az IWC kihirdette a kereskedelmi céllal történő cetvadászat moratóriumát. Az elmúlt két évtizedben, hála a tiltásnak, néhány populáció újra lassú növekedésnek indulhatott, ám a legtöbb faj még így is veszélyeztetettnek számít. A moratórium fennállásának ellenére, ’86-óta csaknem 40 ezer bálnát ejtettek el világszerte, többnyire az olyan országok partvidékein, melyek nem írták alá az egyezményt, vagy melyek ˝tudományos kutatás˝ és ˝természetes megélhetési forrás˝ címén jegyezik a zsákmányt.

Üzleti megfontolások

Több természetvédelmi csoport is meggyőző kimutatásokkal készül szembeszállni a bálnavadászat melletti gazdasági érvekkel. A Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) például arról igyekszik meggyőzni, elsősorban az északi országokat, hogy az úgynevezett ˝barátságos˝ bálnáknak sokkal nagyobb a turisztikai értékük, semmint a feldolgozóipari. Ezek a kíváncsi és roppant intelligens állatok, sokszor méterekre megközelítik a hajókat, ám az eddig csak könnyű prédának ismert termetes emlős az elemzések szerint tömegével vonzaná a természet érintése után sóvárgó látogatókat is, élelmiszeri alapanyagért való vadászata gyakorlatilag pénzkidobás.

Egy másik nemzetközi csoport, a Világ Vadvilági Alap (WWF) állítása szerint, Japán és Norvégia túlságosan bőkezűen támogatta saját cethalászati iparágat, ami még így is veszteségessé vált a rohamosan emelkedő költségek és a bálnahús keresetének visszaesése miatt. A gazdasági mutatók szerint, 1988 óta Japán 188 millió dollárral támogatta az iparágat, ami még a 2009-es évadra is 12 milliós extra büdzsét igényel a puszta fennmaradásához.

Norvégia – saját magának évente kiszabott – 885 állat elejtését lehetővé tevő kvótájának mindössze 70 százalékát képes felhasználni, míg a vezető bálnavadász cége, a Lofothval 47 tonnát érintő húsexport koncessziót léptetett életbe. A Greenpeace szerint ez csak azt jelentheti, hogy mivel a saját termékét nem tudja belföldön eladni, a cég áron alul kíván tőle megszabadulni, többnyire a Japán piacokon. Kérdéses, hogy ezen tények ismeretében, mennyire megalapozott a bálnavadász lobby reformkövetelése az IWC moratóriumával szemben.