2024. március 29. - Auguszta

Már nyomoznak a pécsi buszok ügyében

Nyomozást indított a rendőrség a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. autóbuszainak eladása ügyében - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfőn.
2009. június 22. hétfő 12:53 - HírExtra
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indult nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja le, melynek során tanúkat hallgat meg, iratokat vizsgál és szükség esetén szakértőket von be az eset körülményeinek tisztázására - mondta Zsobrák Péter.

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere múlt kedden jelentette be, büntetőfeljelentést tesz a buszok eladása miatt, s ezt azzal indokolta: "olyan súlyú vagyonvesztés lehetősége merül itt fel, melynek hátterét, indítékait ki kell vizsgálni".

Megjegyezte, hogy a cég vezetői nem tájékoztatták hivatalosan arról, miért volt szükség a nagy port kavart tranzakcióra.

Június elején került nyilvánosságra, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő PK Zrt. a közelmúltban 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek.

A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. A PK Zrt. azóta 1,2 millió forint havi bérleti díjat fizet a járművek darabjáért és 10 évre vonatkozóan egy összegben 2 milliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat fizetett a vevőnek.

Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek korábban azt mondta: a helyi járatú buszközlekedés fenntartása biztosított a Dunántúl legnagyobb városában, de nem tudja, érte-e kár a várost.

"Felmerülhet a bűncselekmény gyanúja, de nem hiszem, hogy bűncselekményről, hanem egész egyszerűen a menedzsmentjogok rossz értelmezéséről lehet szó" - jegyezte meg, utalva arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa nem értesítette a lépésről a Pécs Holdingot és az önkormányzatot.

A vezérigazgató hozzátette, nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását