2021. április 12. - Gyula

Véget ért az Animációs Filmfesztivál Kecskeméten

A díjak átadásával és a záróünnepséggel véget ért a 9. Animációs Filmfesztivál és 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál Kecskeméten. A rendezvény nagydíját Glaser Katalin FIN című alkotása kapta.
2009. június 21. vasárnap 22:39 - HírExtra
„A várakozásoknak megfelelő, sőt sok tekintetben azokat felülmúló sikerrel zárult a szerda óta tartó seregszemle, amelynek során egyebek mellett az egész magyar animációs szakma keresztmetszetét sikerült bemutatnunk” - értékelte az eseményt az MTI-nek a fesztivál igazgatója.

Mikulás Ferenc szerint immár hivatalosan is Európa legrangosabb animációs seregszemléi között tartják számon a kecskemétit, amelynek ezen túl minden nyertes filmje bekerül az európai filmek éves fesztiváljának versenyébe is. Ezt Marc Vandeweyer, az európai animációs filmipart támogató szervezet, a Cartoon főtitkára személyesen jelentette be a rendezvényen - mondta.

A kecskeméti fesztivál programjaiban a hazai animációs műhelyekben az utóbbi két évben készített, és a nemzetközi zsűri által erre alkalmasnak ítélt filmeket mutatták be. A magyar filmek seregszemléjével párhuzamosan rendezték meg a 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivált, amely az elmúlt két évben a világban készült filmek versenye volt.

A hivatalos versenyprogramot információs és retrospektív vetítések színesítették. A fesztivál öt napja alatt 432 alkotást mutattak be, köztük 31 Oscar-díjas filmet. Az utóbbiak keretében az utóbbi ötven év legjobb, elsősorban európai díjnyertes filmjeiből láthattak az érdeklődők válogatást a fesztiválnak otthont adó Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban, illetve a Malom Moziban.

A fesztiváligazgató elmondta, hogy a filmeket belépődíj nélkül tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvény ideje alatt több helyszínen folyt a vetítés, az ötnapos filmünnep összművészeti fesztivál és családi rendezvény is volt egyúttal. Zenei események, szakmai előadások, bor- és gasztronómiai kultúrát népszerűsítő programok is szerepeltek a kínálatban.

Szerdától vasárnapig az egész főtér egy nagy kerthelyiséggé alakult, ahol egyszerre több ezren, óriáskivetítőn nézhettek rajzfilmeket. Szerda este a Kormorán együttes adott itt koncertet, majd Gémes József Daliás idők című filmjét nézhették meg az érdeklődők. Másnap a Kaláka zenélt, majd egy másik Gémes-klasszikust vetítettek: Vili, a veréb kalandjait.

Pénteken a Csík együttes zenéjét hallgathatta és Ternovszky Béla rövidfilmjeiből, valamint a legendás Gusztáv-sorozatból láthatott néhány részt a közönség. Szombaton pedig Czakó Ferenc egyedülálló homokanimációs show-jára a szeles időjárás miatt a kulturális központban került sor a díjátadó ünnepség és a díjnyertes filmek vetítése után.
A fesztivál panoráma programjában több nemzet animációs filmkultúrájával ismerkedhettek a látogatók.

Az Európai Közösség elvárásának megfelelően az európai partnerseregszemlékről, így az annecy-i, zágrábi, espinhoi, brüsszeli, prágai, pozsonyi és londoni fesztiválról is érkeztek filmek. Mikulás Ferenc közlése szerint a rendezvény emellett lehetőséget teremtett az amatőr filmkészítők bemutatkozására is. Az évek óta üresen álló Városi Mozi volt a helyszíne a fiatalok által készített számítógépes rajzfilmek bemutatójának. A SZAFT, azaz a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója nem csak filmes seregszemle volt, hanem a programot koncertek és képregény-kiállítás is színesítette. A találkozóra több mint 30 film érkezett.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az egyik legjelentősebb kulturális esemény, amelyet a városban rendeznek. Az első ilyen seregszemlét 1985-ben tartották, amikor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők. 1996-ban döntöttek a szervezők arról, hogy európai filmek is szerepeljenek a versenyben, 2005 óta pedig kétévente rendezik meg a fesztivált. A KAFF szervezőit tavaly meghívták Kínába, ahol a világ 12 legjelentősebb animációs seregszemléjének rendezői találkoztak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását