2024. május 8. - Mihály

Megmentenék a Kárpátaljai magyar oktatást

Magyarországi támogatás szükséges a kárpátaljai magyar oktatás megmentéséhez - derült ki az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén, amelyen két kárpátaljai magyar oktatási szakértő adott tájékoztatást az ukrajnai helyzetről.
2009. június 16. kedd 20:33 - HírExtra
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke elmondta, hogy Ukrajnában a magyar mellett a moldovai és a román kisebbség soraiban a legkevesebb a felsőfokú végzettségű. A többi kisebbségéhez képest ezek a nyelvek állnak a legtávolabb a keleti szláv ukrántól.

A 2004 óta tapasztalható egységes ukrán nemzetállami törekvések egyik következménye az, hogy Ukrajnában sem szótárakat, tankönyveket és tesztlapokat, sem szaktanárokat nem biztosítottak arra, hogy a magyar tanulók megfelelő szinten elsajátíthassák az ukrán nyelvet. "A feltételeket nem biztosították, miközben a követelményszint megmaradt" - jellemezte a helyzetet Orosz Ildikó. A felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges emelt szintű érettségi vizsgákat ukránul, az ukrán anyanyelvűekkel együtt kell megírniuk a magyar tanulóknak. 2010-től csak ukrán nyelven lehet majd felvételizni Ukrajnában.

Jelenleg a kárpátaljai magyar fiatalok mindössze 16 százalékának van esélye arra, hogy bejusson valamelyik ukrajnai felsőoktatási intézménybe. "Ez a harmadik világ átlagához hasonlíthat" - jelentette ki.

Az "ukránosítási törekvések" miatt például a kárpátaljai magyar diákoknak magyar szakra ukrán nyelvből és egy nyugat európai nyelvből kell felvételizniük - tette hozzá Orosz Ildikó, aki elmondta még, hogy a diplomák és tudományos fokozatok magyar-ukrán viszonylatban történő kölcsönös elismerése terén az ukrán fél túlzott szigora tapasztalható.

Orosz Ildikó úgy véli, hogy a kárpátaljai magyar oktatás megmaradása érdekében a már meglévő támogatások mellé a magyar állam további segítségnyújtása lenne szükséges. Törvényben garantált módon kellene hozzájárulni a magyar iskolák fenntartásához.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Tanács alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukránosítás miatti követelményrendszer csak kevés magyar nemzetiségű számára teljesíthető, mint mondta: "a nem szupertehetséges gyerekek életét tönkreteszi". Nehezíti elhelyezkedési esélyüket és gyengíti nemzeti öntudatukat, valamint tárgyi ismereteiket.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy a kisebbségek ellen irányuló ukrán oktatáspolitika ronthatja a magyar-ukrán kapcsolatokat, továbbá súlyos károkat okozhat Ukrajna euroatlanti politikájának is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását