2020. április 2. - Áron

3-4 magyar érmet várnak

Három-négy érem megszerzésének reményében utazik 74 magyar sportoló az egy hónap múlva, július 16-án kezdődő tajvani Világjátékokra.
2009. június 15. hétfő 16:13 - HírExtra
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: a magyarok 12 sportágban - aerobikban, ejtőernyőzésben, fallabdában, íjászatban, karatéban, ritmikus gimnasztikában, sárkányhajóban, strandkézilabdában, szumóban, testépítésben, uszonyosúszásban és versenytáncban - szerepelnek Kaohsziungban.

Gémesi György, az NSSZ elnöke többek között arról beszélt, hogy az olimpiához hasonlóan erre a négyévenként sorra kerülő eseményére is nagyon nehéz a részvételi jog kiharcolása, s akik végül is elindulhatnak rajta, nagyon jók a saját területükön. Hozzátette: szeretné, ha a nem ötkarikás sportágak képviselői is bekerülnének a köztudatba, és az általuk elért eredményeket a jelenleginél jobban elismernék.

"Azt várom a magyar résztvevőktől, hogy becsülettel és tisztességgel álljanak helyt - mondta, majd kérdésre válaszolva még hozzáfűzte: Három-négy éremesély nagy százalékban valószínűsíthető."

A tájékoztatón megjelent öt versenyző közül kettő aranyérmet ígért: a szumóban érdekelt, világ- és Európa-bajnok, birkózásban olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor kijelentette, hogy győzni megy a Világjátékokra.

"Ahogy múlik az idő, érzem, hogy egyre nehezebben megy a súlybeállítás, így most ezt időben elkezdtem. Körülbelül tíz kilót kell leadnom a 85 kg-os kategóriához. Ez régen egy hét alatt ment, most már hosszabb időre van szükségem. Ezzel együtt meglepne, ha gondot okoznának kint az ellenfelek."

A kétszeres olimpiai bronzérmes kenus Kozmann György, a több távon induló sárkányhajó-csapat tagja pedig hozzá csatlakozva azt mondta, egy aranyat ők is hazahoznak.

"Húszan evezünk, van egy dobos és egy kormányos is, így időnként elég nehéz összehozni a csapatot edzésre. Van, amikor hiányzik egy-két csapattag, de mindig nagyon jó hangulatú edzéseket végzünk" - avatta be a jelenlévőket a mindennapokba.

Ott volt még a sajtótájékoztatón az olaszországi légi világjátékokon célbaugrásban múlt héten győztes Asztalos István is, aki négy éve az egyetlen magyar aranyérmet szerezte a duisburgi Világjátékokon. A most szabadkártyával induló ejtőernyős ugyancsak komoly célokkal utazik Tajvanra. Az akrobatikus rock and rollban szereplő Kis Katalin azt emelte ki, hogy párjával nagyon erős gyakorlattal versenyeznek majd, Székely Lilla uszonyosúszó pedig a jól sikerült felkészülés alapján bízik az eredményes szereplésben.

Szántó Éva NSSZ-főtitkár elmondta, hogy márciusban még szinte csak fele ekkora volt a csapat, többeknek az utolsó pillanatban jött össze a kvalifikáció. Megemlítette még, hogy július 3-án csapatgyűlésre és fogadalomtételre kerül sor Gödöllőn.

Elhangzott továbbá, hogy a csapat öt csoportban utazik ki a Világjátékokra, a részvétel költségeit részben a 130 millió forintos költségvetési támogatásból állják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását