2024. június 2. - Kármen, Anita

Ellentmondásos bejelentésre készül az izraeli elnök?

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Natanyahu, fontos külpolitikai bejelentésre készül vasárnap, melyben hivatalosan is elfogadja majd mind az ˝Úti terv˝ békeprogramot, mind a ˝kétállamiság˝ megoldást a palesztin-izraeli konfliktus lecsillapításának érdekében.
2009. június 12. péntek 17:49 - Tatai Gábor
A forrás szerint, a vasárnapi bejelentés az utolsó betűig az Úti terv körül fog forogni, a miniszterelnök tisztázni fogja a béketervezet elfogadásának feltételeit, melynek egyik legsarkalatosabb pontja az, hogy a palesztinoknak Izraelt zsidó államként kell elismernie, és a közeljövőben megalakuló Palesztin állam számára egyedül a demilitarizált státusz lenne Izrael számára is elfogadható. Netanyahu a bejelentéssel egy időben, rögtön javaslatot is fog tenni a Palesztin Autoritással való béketárgyalások újbóli felvételére, már annak a formulának az alapján, mely elfogadja a palesztin önkormányzat tényét, egészen addig, amíg ez nem okoz fenyegetést a zsidó állam biztonságára nézve. A Tel-Avivhoz közeli, Bar-Ilan egyetemen megtartandó beszédében az Izrael és az arab országok közötti tartós együttműködés lehetőségét is érinteni fogja, mely kezdetben az Iránnal kapcsolatos közös aggályokon alapulhatna.

Nem akadály

Ciszjordánia zsidó telepei
Egy 2000 utáni felmérés szerint, az izraeli telepesek Ciszjordánia területének alig 2 százalékán élnek, itt is csak olyan apró zárványokként, amiket biztosított magánutakon keresztül lehet elérni. A leginkább egy-egy rendezett oázisra emlékeztető telepek közötti sziklás-sivatagos távolság relatíve nagy és általában teljességgel lakatlan. Nehéz elhinni ezekről a parányi közösségekről, hogy bárki komolyabb politikai vagy földrajzi jelentőséget tulajdonítana nekik. Rég bevett közhelynek számít, hogy az ilyen helyeken otthonra találó zsidó családok tagjait az iszlám fundamentális elemekkel hasonlítsák össze, ám az igazság az, hogy napjaink telepeseire már általában nem jellemző, hogy egy homályos bibliai vízió ösztönözné őket a nemzetközi egyezményekkel szembeni dacolásra. Azon kívül, hogy jelenleg biztonsági értékkel is bírnak Izrael számára, a közvélemény kutatások azt is megállapítják, hogy a legtöbb telepes azonnal hajlandó lenne költözködni, ha erre egy végleges egyezmény kötelezné őket. Megtették ezt a Sínain épített telepek lakói is, amikor életbe lépett a szintén likudos Begin békeszerződése Egyiptommal.
A Haarezt információi még annyira frissek, hogy a tulajdonképpeni szöveg egyelőre el sem készült, a dokumentumon a minisztérium egészen a hétvégéig fog dolgozni, ami már csak azért is indokolt lehet, mert a közel-keleti politikában egy nap alatt fordulhatnak a dolgok annyit, mint bárhol másutt egy évtized alatt. Jelenleg még úgy áll a helyzet, hogy Netanyahu vasárnap a számos egyéb bejelentés mellett, azt is le kívánja szögezni, hogy a már-már mítoszi magasságokba emelt júdeai és szamáriai zsidó telepes aktivitás, egyáltalán nem akadálya a békének, és bármilyen határozottak is legyenek az amerikai követelések, az izraeli építkezések semmiképpen nem kerülhetnek befagyasztásra.

A likud koalíciós kormányzata a közelmúltban több, a telepes építkezések befagyasztására előterjesztett javaslatot is megvizsgált, többek között egy olyan lehetőséget is, melynek értelmében a vitatott területeken néhány hónapra szüneteltetnék a már tervbe vett építőmunkálatok megkezdését. Egy másik lehetőség szerint, a kormány a jeruzsálemi és az elszórt telepes blokkokban is teljesen befagyasztatná az építkezéseket. Az utóbbi opció számos arab ország és az Egyesült Államok új vezetésének a szemében is, az egyetlen járható út, mely jó eséllyel, még csak érintőlegesen sem fog elhangzani a vasárnapi beszédben. A forrás szerint, Natanyahu annak hallgatólagos megértésére próbálja rábírni Obamát, hogy az építkezésekre szükség van, ha már mindenképpen be kell őket rekeszteni, az csak egy átmeneti, rövid időre lesz lehetséges.

Építkezés ˝tervszerűen˝

Az elmúlt hetekben mind a magyar, mind a nemzetközi sajtóban olyan írások láttak napvilágot, ahol a szerzők valótlanul azt állították, az Úti terv béketervezetnek az egyetlen akadálya, hovatovább „felrúgása” az, hogy Netanyahu nem hajlandó egyértelműen állást foglalni a júdeai és szamáriai építkezések azonnali beszüntetése mellett. Az Obama-Netanyahu csúcs óta a telepes problematika nem csak a közbeszédben, de a hivatalos kommünikékben is kezdett egyre szenvedélyesebbre váltani, annak bíztató jeléül, hogy széles körben belátásra került: a közel-keleti béke a Föld összes nemzeteinek érdekében áll. Mégis megengedhetetlen félreértésről van szó, amikor arról olvasunk, hogy az egész régió stabilitása egy maroknyi fundamentalista zsidó makacsságán áll vagy bukik, akik még a saját belátott érdekükben sem hajlandóak letenni a vakolókanalat.

Az Úti tervnek valóban van egy a telepes aktivitás befagyasztására vonatkozó kikötése, ám ennek semmi köze nincs ahhoz, amit most Washington Jeruzsálemen kér számon. Az elmúlt héten, Sharon egykori kabinetfőnöke, Dov Weisglass emlékezett vissza a Yediot Ahronot hasábjain arra a 2003. május 1-ei találkozóra, ahol a szerző az egykori izraeli miniszterrel, és a hivatalos washingtoni küldöttséggel együtt dolgozta ki a telepes építkezések ˝befagyasztásának˝ törvényi fogalmát, melynek értelmében: az új telepek építése tiltott; tilos a palesztin földek kisajátítása, vagy építkezési célból való izraeli lefoglalása; a már létező telepeken belüli építkezésnek az előzetesen megállapított telephatárokon belülre kell korlátozódnia; közpénzekből nem lehetséges a telepesek építkezésre való bátorítása. Semmiféle felrúgásról nincs, és nem is lesz szó tehát. Netanyahu teljes természetességgel beszélhet az ˝Úti terv˝ támogatásáról, és évekkel ezelőtt megállapított paraméterek szerinti további építkezésekről akár egy mondaton belül is.
Forrás: HírExtra / JCPA / Yediot Ahronot / Haaretz
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását