Gazdaság / HR

Még nem dőlt el az Opel jövője

Gazdasági miniszteri szinten egyeztetett Németország és Nagy-Britannia az Opel jövőjével kapcsolatban csütörtökön.

Az Opel más befektetők általi megszerzése egyáltalán nem kizárt – tűnik ki a sajtójelentésekből. A német sajtó csütörtökön azonban már főleg amiatt aggódik, hogy a Magna nagy létszámcsökkentésre készül: a Die Welt című lap úgy tudja, hogy az elkövetkezendő években 11,6 ezer Opel dolgozót küldene el a jelenlegi összesen 55 ezerből.

A fizikai állományból 9,5 ezer vesztené el állását. Annak dacára, hogy a munkahelyek megőrzésének feltételével sikerült előzetes megállapodást összehoznia az Opel többségi részének megszerzéséről, az oroszokkal közösen.

Német illetékesek kínai befektetővel is kapcsolatban állnak, hiszen a múlt hónapban egy pekingi járműipari cég is megpályázta az Opelt. Más értesülések szerint szívesen vennének a befektetők között britet is, tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniában jelentős gyártóbázisa van az Opel testvérvállalatának, a Wauxhallnak.

Korábbi német sajtóértesülések is úgy látták: egyre több kockázatot rejt magában az Opel megmentéséről született megállapodás, és ezzel párhuzamosan egyre többen bírálják azt.

Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az "új" Opelből a Magna 20, a Sberbank 35 és a GM is 35 százalékkal részesedne, a fennmaradó 10 százalék pedig a kereskedők és az alkalmazottak tulajdonába kerülne. Ezzel szemben a Welt am Sonntag című vasárnapi újság arról írt, hogy mindez egyáltalán nem végleges még, különös tekintettel a Magna és a Sberbank 55 százalékos részvénycsomagjára. Azaz fennáll a veszélye annak, hogy az Opel megmentése a német államnak az eredetnél jóval több pénzébe kerülne. A kormány eddig egy 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt ígért.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.