Belföld

Bajnai mindenkin segíteni akar

A kormány minden károsultnak segítséget kíván nyújtani Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a viharkárok helyreállításához - ezt Bajnai Gordon miniszterelnök mondta Nyírbogdányban hétfőn, ahol a helyszínen tájékozódott a vasárnapi természeti csapás következményeiről.

A kabinet szerdai ülésén hoz határozatot, s a rendelet alapján előleget utalnak ki a rászoruló családoknak – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az előleget a helyi önkormányzatok fizetik majd ki a viharkárosultaknak.
A miniszterelnök arról is szólt, hogy a középületek helyreállításához az önkormányzatok a regionális vis maior alapból kapnak előleget.

Bajnai Gordon sajtótájékoztatón közölte: ilyen helyzetben a kormánynak az a dolga, hogy segítsen, hiszen a legújabb felmérések szerint mintegy 6.000 lakás károsodott a vasárnap délutáni tornádószerű viharban Szabolcs megye középső részének településein.

"Családok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a vihar miatt, hiszen a térségben sok szegény ember él" – tette hozzá.Szólt arról is, hogy a bajba jutottaknak csak a fele rendelkezik biztosítással, nekik a biztosítójuk segít, s erről már hétfőn egyeztetett is Trunkó Barnabással, a biztosítók szövetségének elnökével.

A kormányfő – mint mondta – ígéretet kapott arra, hogy soron kívül mérik fel a biztosítók a károkat, s remélhetőleg soron kívül fizetnek is.

A mezőgazdasági károk enyhítésével kapcsolatban a miniszterelnök azt közölte: arra kéri Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy az aszálykárokkal együtt kezeljék a jégverés okozta mostani ültetvénykárokat is.

Újságírói kérdésekre Bajnai Gordon elmondta: kárfüggő, hogy milyen összeget fordítanak majd a bajba jutott emberek megsegítésére. Jelenleg még nincsenek pontos adatok a bekövetkezett károkról.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.