2024. április 18. - Andrea, Ilma

Az eső ellenére is sikeres a könyvhét

Bár az eső szinte megállás nélkül szakadt vasárnap délután, több ezren vettek részt a 80. Ünnepi Könyvhét programjain. Az írók esernyővel, a kiadók hatalmas nejlonokkal védekeztek a víz ellen.
2009. június 7. vasárnap 19:20 - HírExtra
"A vízjeles könyveinkre kedvezményt adunk" - kiabálta Nagy Bandó András író, kiadóvezető, miközben egy rúddal a vászontetőn meggyűlt esővizet próbálta eltávolítani. - "A szokásos könyvheti esőt most is megkaptuk, de szerencsére az idén a pavilonok kaptak egy előtetőt is, így csak kétoldalt kell a víz elől védekezni" - mondta Nagy Bandó András az MTI-nek, aki az időjárási viszontagságok ellenére optimistaként nyilatkozott.

Mint mondta, az eső miatt az emberek a pavilonoknál keresnek menedéket. "Szombaton rettentően erős napunk volt, nem volt olyan perc, amikor ne kellett volna egy-két könyvet dedikálni" - tette hozzá. - "A legsikeresebb könyvünk, az Ami bögyünkben van című, madarak verses önvallomását tartalmazó kötet, amelyhez 142 madarat én rajzoltam meg" - mondta büszkén, majd hozzátette, hogy első regénye, a Sosemvolt Toscana iránt is nagy volt az érdeklődés; már a hetedik kiadást kezdik meg.

Nagy Bandó András szerint a válság főleg a terjesztőket érinti. "A terjesztők nem fognak megélni, ha nem veszik komolyan a kiadókat" - mondta a kiadó alapítója, aki főleg azt kifogásolta, hogy a legtöbb kereskedőlánc még csak válaszra sem méltatja leveleit. - "Az már csak hab a tortán, hogy 58 százalékra akarják emelni az árrésüket. Mi meg fizessük ki a maradék 42-ből a szerzőt, a tördelőt, a kiadót, a korrektort" - füstölgött.

A rossz időben sok dedikálás elmaradt, a szerzők a pavilonba húzódva várták, hogy oszoljanak a felhők. Czeizel Endre orvosgenetikus - aki egy orvosokkal készült interjúkötet bemutatójára érkezett a Könyvhétre - azt mondta, őt nem zavarják "az ilyen apróságok, mint az eső". "Végignéztem a könyvheti kínálatot, és nagyon sok könyvet bekarikáztam. Sajnos, vagy szerencsére, most az életemnek egy olyan korszakát élem, hogy nagyon sokat dolgozom. Azt olvasom, amit muszáj, ezért nem biztos, hogy vásárolni is fogok" - tette hozzá.

"A két unokámnak vettem könyvet, körülbelül ötezer forintért" - mondta egy nagymama a Napraforgó Kiadó standjánál, aki kihozta volna a gyerekeket is, ha nem ered el az eső. Szerinte nagyon jó, hogy egy helyre kerültek a gyermekkönyvek, mert így a kisgyerekek is megtalálják a maguknak való könyveket.

"A zápor miatt néha-néha eltűntek a látogatók, de amint abbamarad az eső, rögtön megtelnek a pavilonok előtti terek" - mondta Nagy Lajos, a Napraforgó kiadó munkatársa, aki szerint egyáltalán nem érezhető, hogy az emberek kevesebbet költenek a gazdasági válság miatt. "Azt hiszem, nálunk még növekedés is volt, a kirakós és a matricás könyvek voltak a legnépszerűbbek, de a mesekönyveinkből is sokat eladtunk".

"Egyetlenegy negatívum van csak: az eső. Valamiért a Könyvhéten mindig elázunk. Lehet, hogy nem kellene ennyire hűnek lenni Supka Gézához, és el kéne tolni a Könyvhetet egy-két héttel" - mondta Jankovics Marcell, rajzfilmkészítő, könyvillusztrátor, a Szép Magyar Könyv 2008 verseny főzsűrijének elnöke, aki elégedetten nyilatkozott a könyvheti kínálatról.

"Nekem nagyon fontos a könyvek külalakja. Sőt, én meg is szagolom a könyveket. Szerencsére, ma már nem csak a képzőművészeti tárgyú művekre jellemző az igényesség, az ismeretterjesztő könyvek és szépirodalmi kiadványok is egyre szebbek. Egy olyan korszakban, amikor az emberek egyre kevesebbet olvasnak és egyre több időt töltenek a televízió előtt, megerősödik a vizuális kultúra jelentősége. Így megnő a könyv külalakjának a szerepe is" - tette hozzá Jankovics Marcell, aki szerint az igényes borító "előremenekülésnek" is tekinthető a kiadók részéről.

A zsűrielnök örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a sok "öreg ismerős mellett" számos fiatalt lát a rendezvényen. Jó ötletnek tartja a Könyvek éjszakáját is, noha a zenével nem volt maradéktalanul elégedett. "Húsz harminc évvel ezelőtti könnyűzene szólt, ami nem biztos, hogy szerencsés választás, amikor nagyon jó kortárs zenék is vannak" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását