Bűnügy

A fiataloknál kell kezdeni a bűnmegelőzési programot?

A legfiatalabb korosztálynál kell elkezdeni a bűn- és balesetmegelőzési programok oktatását, a szülők és a pedagógusok segítségével igen jó eredményeket lehet elérni.

Az a fontos, hogy a most felnövekvő generáció érezze a zsigereiben, mit tehet a közlekedési balesetek és a bűn megelőzése érdekében – szögezte le a rendőrtábornok, hozzátéve: lényeges, hogy a fiatal korosztály tisztában legyen azzal, milyen segítséget nyújtanak számára a hatóságok.

Bencze József, aki részt vett a szikszói bűn- és balesetmegelőzési szakmai napon, úgy fogalmazott: a gyermekeket nemcsak a balesetektől kívánják megvédeni, hanem attól is, hogy bűncselekmények áldozatává vagy elkövetőjévé váljanak.

A főkapitány közölte: bár nem tudnak eljutni minden általános iskolába, céljuk az, hogy minden oktatási intézménynek legyen egy olyan rendőrpartnere, aki segít a bűn- és balesetmegelőzésben, aki mindig elérhető a szülők, a gyermekek, a pedagógusok számára.

Azokban az intézményekben, ahol az iskolarendőr program megvalósult, a mostani tanév kezdete óta nem történt baleset. "Ezt a programot kiterjesztjük az ország valamennyi iskolájára" – hangoztatta Bencze József.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.