Belföld

A Duna TV-n vitázhatnak a listavezetők

A Duna Televízió vállalja, hogy élő adásban közvetíti és moderálja az európai parlamenti (EP) választások magyarországi listavezetőinek vitáját - közölte a közszolgálati médium kedden az MTI-vel.

A közleményben megemlítik: Cselényi László elnök javasolja, hogy a vitába esetleg bekapcsolódhatnának a határon túli magyar listavezetők is, hiszen a választásokon az összmagyar érdekeket is szem előtt kellene tartani.

Szeles Pál, a Duna TV szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy még a nap folyamán levélben fordulnak az érintettekhez az ügyben.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke múlt pénteken azt közölte, hogy Bokros Lajos, a párt listavezetője június 3-án, egy budapesti rendezvényközpontban várja az EP-választáson induló pártok képviselőit, ahol a média nyilvánossága előtt, független moderátor segítségével ütköztethetik elképzeléseiket.

Bokros Lajos az MTI-nek elmondta: minden listavezető megkapta a levelet, és úgy tűnik, elfogadják a kihívást.

Az MDF listavezetője még május 11-én hívta szakmai vitára az EP-választáson induló pártok listavezetőit, hogy a választópolgárok megismerkedhessenek "a valódi programokkal."

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.