2024. június 17. - Laura, Alida

A Szojuz összekacsolódott az űrálomással

A Szojuz TMA-15 űrhajó pénteken délután a tervezett időpontban összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomás Zarja moduljával - jelentette be Valerij Lidnyin, a földi irányító központ sajtószolgálatának vezetője.
2009. május 29. péntek 18:53 - HírExtra
Lidnyin elmondta, hogy a kapcsolódás az automatika segítségével, problémamentesen ment végbe. Az űrhajó és az űrállomás közötti zsilipeket közép-európai idő szerint 15.45-16.00 körül nyitják majd ki, miután kellően ellenőrizték, hogy a kapcsolat légmentes-e. A Szojuz TMA-15 fedélzetén a 20. űrexpedícióval Roman Romanyenko orosz, Franc De Winne belga és Robert Thirsk kanadai űrhajós érkezett a Nemzetközi Űrállomásra.

Az állomáson eddig Gennagyij Padalka orosz parancsnok, Michael Barrat amerikai és Koicsi Vakata japán űrhajós dolgozott. A állomás történetében most első ízben a három érkező űrhajós nem váltja az ott lévőket, hanem velük együtt dolgozik tovább, így ez lesz az első hosszabb időtartamú, hatfős expedíció.

A hat űrhajós a fél év alatt több mint félszáz kísérletet végez el. A kozmonauták kétszer kilépnek az űrbe, három Progressz teherűrhajót, két amerikai űrkompot és - első ízben - egy japán teherűrhajót fogadnak majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását