2024. március 29. - Auguszta

A lottó menti meg a kultúrát?

A megszűnő kulturális járulék helyett az ötös lottó bevételeinek 90 százalékából gazdálkodhat 2010-től a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter.
2009. május 28. csütörtök 14:33 - HírExtra
Hiller István emlékeztetett arra, hogy a jövő év elejétől életbe lépő változások hosszú idő óta tartó vita végére tesznek pontot.

Az NKA finanszírozására vonatkozó törvény 2001 óta nem változott, ami a kulturális fogyasztói szokások átrendeződése miatt a szervezet bevételeinek állandó csökkenését eredményezte. Az emberek már szinte egyáltalán nem vásárolnak audió- vagy videókazettákat, új kulturális termékek azonban nem kerültek be járulékoltatási körbe - fejtette ki a kulturális miniszter.

A tárcavezető elmondta, a pénzügyminisztériummal egyeztetve az adóreformot használják fel arra, hogy az NKA finanszírozását új alapokra helyezzék. A kulturális alap bevételei 2008-ban mintegy 8,6 milliárd forintot tettek ki, idén május 19-ig viszont csupán 3,168 milliárd folyt be, ami arányosítva komoly csökkenést jelent. Hiller István hozzátette: az ötös lottó bevételei 2008-ban enyhén meghaladták a 11 milliárd forintot, így az új finanszírozási rendszert alkalmazva az NKA tavaly 10 milliárd forintnyi forráshoz juthatott volna.

Hiller István hangsúlyozta: a brit, finn és olasz példák mellett minden kutatás arra mutat, hogy a 2010-ben bevezetni tervezett finanszírozási rendszer hosszú távon is stabil megoldásnak bizonyulhat, hiszen az ötös lottó bevételei a válság hatására nemhogy csökkentek volna, de némileg nőttek is. Kérdésre válaszolva megjegyezte: a szerencsejátékból származó források eddig a magyar államkincstárba kerültek, így a kulturális járulék eltörlése a szektorban működő vállalkozások terheit fogja csökkenteni.
Az új finanszírozási rendszer az NKA működésében semmilyen változást nem okoz majd - fűzte hozzá a kulturális miniszter.

A tárcavezető a sajtótájékoztatón kitért a 2011-es magyar EU-elnökség feladataira is. Elmondása szerint már most érdemes felkészülési tervet készíteni, hogy a kulturális programokat koordinálni lehessen az elnökséget Magyarországnak átadó Spanyolországgal és a tisztséget tőlünk átvevő Belgiummal.

Hiller István közölte: június 1-től miniszteri biztosként Schiffer Jánost bízza meg a 2011-es magyar európai uniós elnökség kulturális programjainak koordinálásával. Mint kifejtette, a szocialista parlamenti képviselő feladata az lesz, hogy az országon belüli és a külföldi együttműködés előmozdításával, valamint a külföldi magyar kulturális intézményhálózat programjainak összehangolásával megteremtse Magyarország magas színvonalú bemutatkozásának lehetőségeit.

A kinevezés bejelentése után Schiffer János elmondta: új tisztségében arra törekszik majd, hogy konszenzust teremtsen a kultúra, a szakma képviselőivel, így az EU-elnökségre felkészülés ne válhasson politikai kérdéssé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását