Belföld

Európa az MSZP-t várja?

Az európai parlament nem konfrontálódni akaró, hanem kompromisszum- és konszenzuskereső képviselőket vár, olyanokat, akik árokásás helyett együttműködésre törekednek, és a közös Európa jövőjéért akarnak dolgozni.

Az MSZP ennek megfelelően jelölte választási listájára a tagokat, messzemenően figyelembe véve azt is, hogy milyen stratégiai területeken kell a jövőben a képviselőknek tevékenykedni a magyar érdekek érvényre juttatásáért – hangsúlyozta a politikus, aki a legutóbbi ciklusban is tagja volt a közösség parlamentjének.

Kiemelte: stratégiai kérdés lesz a jövőben a munkaerő szabad áramlásának elérése, a foglalkoztatás javítása, valamint az esélyegyenlőség megteremtése.

Herczog Edit szerint a magyar választóknak minderre tekintettel kell szavazniuk június 7-én.

A szélsőjobbra adott voksok például "elveszett szavazatok, mert egy ilyen politikai szervezet képviselőjével az európai parlamentben nem áll szóba senki" – hangoztatta.
Kifejtette: az európai parlamentben hozott törvények konszenzussal, kompromisszummal születnek, s ahhoz többséget kell szerezni, együtt kell működni a különböző frakciókkal is.

"Szélsőjobboldali képviselővel viszont kizárt az együttműködés" – hangoztatta.
Herczog Edit úgy vélte: az MSZP-nek korábban is kompromisszumkész és konszenzuskereső képviselői voltak az európai parlamentben.

Megjegyezte, hogy a Fidesznek szintén voltak olyan képviselői, akik elismerten együttműködők voltak. Közülük név szerint is megemlítette Őry Csabát, Gál Kingát, Barsiné Pataki Etelkát és Becsei Zsoltot.

A politikus kedden délelőtt Nyírbátorban látogatást tett az Unilever gyárában, amely az általa is kezdeményezett európai uniós RACH vegyipari törvény alapján biztonságos, környezetbarát és egészséges termékeket készít a piacra.

Nyírbátori látogatásán a politikus azt hangsúlyozta: az európai parlamenti képviselőknek igen nagy a felelőssége, hiszen a közösségi törvényhozás 80 százaléka a legutóbbi ciklusban például a gazdaságot érintette, s annak versenyképességét, a kis- és közepes vállalkozások fejlődési lehetőségét segítette elő a közösség országaiban, így Magyarországon is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.