2024. május 7. - Gizella

Hazánk nagyban a függ a német gazdaságtól

Jórészt a németországi és az európai fellendülés sebességén múlik annak az esélye, hogy Magyarország túljusson a mély gazdasági válságon - így összegezte Bajnai Gordon mondandóját a Financial Times, amely interjút közölt a magyar kormányfővel.
2009. május 22. péntek 08:22 - HírExtra
A miniszterelnök a londoni gazdasági napilapnak adott - az újság internetes kiadásában csütörtök este megjelent - interjúban azt mondta: Magyarország "együtt nevet és együtt sír Európával és különösen Németországgal". A kormányfő hozzátette: ha további jelentős visszaesés következnék, ami "jelen pillanatban nem várható", az sokkhatással járhat.

A Financial Times szerint Magyarország - amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezette program keretében 20 milliárd eurós mentőcsomagban részesült tavaly - egyike a globális pénzügyi leolvadástól legsúlyosabban érintett európai országoknak.

A gazdaság teljesítménye várhatóan 6 százalékkal esik vissza az idén, és "a héten néhány külföldi cég jegelte tervezett beruházásait" - írta részletek említése nélkül a brit lap.

Az EU a magyar export kétharmadát veszi fel, és Bajnai Gordon szerint a tagországoknak nem szabad a kereskedelmi korlátozások és a befelé fordulás csapdájába esniük a válságkezelésre tett kísérletek során.

Bajnai Gordon kijelentette: Európában egyetlen ország sem tudja önmaga kezelni a válságot. - Az 1930-as években is az volt a probléma, hogy az egyes országok maguk próbáltak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, a protekcionizmus és az elszigetelődés alapján - mondta a kormányfő. Hozzátette: a válság csak összeurópai alapon kezelhető, ugyanakkor "saját házi feladatát minden országnak otthon kell elvégeznie".

A Financial Times írása szerint Bajnai Gordon kormányának, amely "szocialista politikusok és (pártokhoz) nem kötődő szakértők elegye", legfeljebb egy éve van a választások előtt arra, hogy "átnyomja" az adóreformokat, és a fájdalmas lefaragásokat a "nagyvonalú" magyar jóléti rendszerben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását