2024. március 29. - Auguszta

A tragédia részletei - esélye sem volt a magyar hegymászónak

Egyre több részlet lát napvilágot Szabó Levente a Himaláján történt tragédiájáról. A miskolci orvos a Manaslu hegyről lefelé tartva zuhant szakadékba.
2009. május 22. péntek 08:59 - Gedei Szilárd
Mint ismeretes, három magyar hegymászó (Erőss Zsolt, Barna Dániel, Dr. Szabó Levente) próbálta nemrég meghódítani a Himalája egyik legnehezebben megmászható hegyét, a 8156 méter magas Manaslut. Erőss és Barna fel is ért a csúcsra május 20-án, harmadik társuk, a miskolci orvos azonban a csúcsról lefelé tartva megcsúszott, és szempillantás alatt eltűnt az 500 méter mély szakadékban.

„Egy meredekebb, havas szakaszon Szabó Levente lába kicsúszott, és a havon szánkázni kezdett egy meredek letörés irányába, a sátortól mintegy húsz méternyire, és pillanatokon belül eltűnt társai szeme elől. A döbbenet lett úrrá mindenkin, olyan gyorsan és váratlanul történt minden. (…)Másnap reggel ez meg is történt, és Dr. Szabó Levente holttestére 6800 méteres magasságban találtak rá” – olvashatjuk a hegymászók megrendítő tudósítását.

Társai végül – hegymászó szokásoknak megfelelően – a hegyen, a hóban temették el Szabó Leventét.

A Magyarok a Világ Nyolcezresein csapatai közül eddig még soha senkit nem ért halálos baleset, a magyarok azonban nem egy tragédia szemtanúi voltak.

„De sajnos ez egy ilyen szakma. Ritkán, de előfordulhatnak balesetek” – mondták végül társai.

Végezetül álljon itt Szabó Levente a webbeteg.hu oldalon vezetett blogjának utolsó, május 16-i bejegyzése:

„Nem adom fel!

Most, a sok havazás után végre kezd szebb idő lenni, a nap is kisütött. Bár a csapatok nagy része már belefáradt a sikertelenségbe (a rengeteg itt lévő emberből eddig csak 5-en jutottak fel). A mellettünk táborozó tajvaniak már elmentek, a japánok egy része elment, más része csomagol, és összességében is letakarodóban vannak. Néhány orosz még próbálkozik, mások elmentek, csakúgy, mint a francia csapat.

Mi szombat hajnalban (05.16.-án) indulunk neki ismét a csúcs felé vezető útnak. Az időjárás előrejelzés szerint 19-20-ára megfelelő időnek kell lennie, akkorra tervezzük a csúcstámadást. Hát meglátjuk…”


Szabó Levente már soha nem fog visszatérni erről a hegyről.
Forrás: HírExtra/webbeteg.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását