2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Demszky pángalaktikus problémává emelné a gyűlöletbeszéd kérdésést

Demszky Gábor szerint nem generális alkotmánymódosításra van szükség a gyűlöletbeszéd további térnyérésének megakadályozása érdekében.
2009. május 21. csütörtök 07:12 - HírExtra
Demszky Gábor ebben az egy esetben tartja elfogadhatónak az alkotmánymódosítást, mivel a két ellentétes politikai oldal közösen változtathatna az alaptörvényen.

Emlékeztetett arra: a szocialisták alkotmánymódosítási javaslata kapcsán a Fidesz már jelezte, hogy támogatná "az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadásának, kétségbe vonásának, jelentéktelen színben való feltüntetésének" tiltását.

A főpolgármester a cikkben kifejtette, hogy több okból sem tartja járható útnak az alkotmány módosítását a gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében. Ezt többek közt azzal indokolta, hogy a helyzet nem ettől javulna. "Az ügyészeknek és bíráknak kellene észlelniük, amit körülöttük milliók tapasztalnak: azt, hogy igenis sok esetben uszítottak, uszítanak nap mint nap, szóban és írásban közvetlenül gyűlöletre!"- fogalmazott a cikkben.

Kitért arra: az a szocialisták által javasolt passzus, amelyben kezdeményeznék, hogy "a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság gyakorlása ne irányulhasson nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltésére..." éppen az antirasszisták véleményszabadságát veszélyeztethetné leginkább.

Demszky Gábor úgy látja: először is meg kell próbálni konszenzust teremteni minden - baloldali, környezetvédő, liberális, konzervatív, mérsékelten jobboldali - politikai erő és a velük szimpatizáló emberek között a gyűlöletbeszéd és gyűlöletcselekmény egyértelmű elítélésében, a kirekesztők kirekesztésében.

Másodszor: minden módon - szóban, nyilatkozatokkal, tettekkel, demonstrációkkal és más békés akciókkal - aktív szolidaritás kell vállalniuk a gyűlöletbeszéd és az erőszak célpontjává vált kisebbségekhez tartozókkal. Harmadszor pedig minden törvényes politikai, közigazgatási, rendészeti, bírósági eszközzel fel kell lépniük a gyűlöletbeszéd képviselőivel és aktív támogatóikkal szemben, ha közvetlenül fenyegetve gyűlöletre uszítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását