Külföld

Euró csak 2014-ben?

A volt pénzügyminiszter szerint a cseh költségvetés hiánya olyan nagy, hogy az eurót a következő kormány sem fogja tudni bevezetni, és legkorábban 2014-ben lehet vele számolni.

Az euró bevezetése tehát arra a kormányra vár, amely a 2013-as választás eredménye alapján kerül hatalomra – mondta Sobotka. Nyilatkozata összhangban van azzal, amit Jirí Paroubek pártelnök mondott április elején a Reuters hírügynökségnek: a párt számára az euró bevezetése jelenleg nem prioritás, a prioritást jelenleg a válság elleni intézkedések jelentik.

Az euró bevezetéséhez a cseh államháztartás hiányát a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá kell szorítani. Az idén a hiány várhatóan meg fogja haladni az 5 százalékot is, a tavalyi 1,5 százalék után. A szociáldemokrata párt, amely a következő képviselőházi választás esélyese, szeretné 2014-ig 110-120 milliárd koronára visszaszorítani a költségvetés – az államháztartás legnagyobb tétele – hiányát.

Eduard Janota, az átmeneti kormány pénzügyminisztere szerint az idei hiányt meg kellene tartani a 150 milliárd koronás szinten. Ez csak a tartalékalapok felhasználásával sikerülhet. Jövőre azonban már nem lesz tartalék, és várható, hogy a hiány akár 220 milliárd koronára is duzzadhat.

A Cseh Szociáldemokrata Pár szerint nagyon szigorú költségvetési politikára lesz szükség, hogy ezt a hiányt csökkenteni lehessen.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.